Milliókat fizettek a börtönben ülő bírónak

Bár négy évig börtönben volt előzetes letartóztatásban, mégis folyamatosan kapta havi közel félmillió forintos fizetését egy vesztegetésért letartóztatott szegedi bíró, írja a Magyar Nemzet. A bírónak így az állam 20 millió forintnál is többet fizetett ki.

N. Norbert Barnát, a szegedi törvényszék volt bíráját október közepén jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla. A bírót 2011 decemberében tartóztatták le, 2012 januárjában pedig tisztségéből is felfüggesztették.

A későbbi vádirat szerint a bíró 2009-2011 között nyolc esetben hozott kedvezőbb ítéletet ügyvéd barátja kérésére, aki védencei után 300-500 ezer forintot fizetett neki. Az ügyvéd és a bíró megfelezték a gyanúsítottak és vádlottak által fizetett összegeket. 

N. Norbert Barna közel négy évig volt előzetes letartóztatásban. Ugyan munkáltatója megtiltotta illetménye folyósítását, de a bíró emiatt munkaügyi pereket indított. Végül az Alkotmánybíróság megalapozottnak találta a bíró alkotmányjogi panaszát, így a z ítélethirdetésig végül a bíró mindvégig megkapta fizetését.  

A bírák jogállásáról szóló törvény szerint a felfüggesztés időtartamára kifizetett illetmény 50 százalékét vissza kell fizetnie, a bíró azonban így sem járt rosszul: a több mint 20 millióból kb. 11 milliót kell visszafizetnie az államnak, munkavégzés nélkül így is egy kisebb fővárosi lakás árát fizették ki neki, amíg megállapították bűnösségét.      

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59