Harrach Péter puszival közölte: nem lesz nemzeti minimum

2015.11.03. 12:26
Múlt héten még úgy tűnt, hogy minden párt támogatja és simán megszavazza a gyermekéhezés elleni küzdelemről szóló javaslatot. Egy fideszes képviselő együtt nyújtotta be a nemzeti minimum programját az ellenzéki képviselőkkel. Majd hétfőn jött a fordulat, a Fidesz–KDNP kihátrált a dologból, Harrach Péter puszival intézte el Szabó Tímea értetlenkedő kérdését.

Váratlan fordulatok és abszurd jelenetek követték egymást a népjóléti bizottság hétfői ülésén, ahol a kormánytöbbség leszavazta a nemzeti minimumról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét. Ez a javaslat szólt a gyermekéhezés felszámolásáról, és hétfőig úgy tűnt, minden parlamenti párt támogatja.

A civil kezdeményezésre készült javaslatot ugyanis rendhagyó módon közösen nyújtották be bal- és jobboldali képviselők: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Tímea (PM), Szél Bernadett (LMP), Szelényi Zsuzsanna (Együtt), Varjú László (DK), Fodor Gábor (Liberálisok) mellett Csöbör Katalin (Fidesz) és Dúró Dóra (Jobbik) is aláírta. A javaslaton szerepel a KDNP-s Hoffmann Rózsa neve is, a szignója azonban hiányzik.

A hétfői bizottsági ülés döntött volna, hogy a parlament tárgyalhatja-e a javaslatot. A kormányoldal azonban váratlanul támadni kezdte, baloldali kampánynak és baloldali provokációnak minősítette, így leszavazta.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, hogy a fideszes Csöbör Katalin aláírása tévedés volt. Csöbör Katalint egyelőre nem értük el, amint válaszol, mit szól a javaslata leszavazásához, frissítjük a cikket. Csöbör mindenesetre nemrég még a Facebook-oldalán népszerűsítette a kezdeményezést.

Szabó Tímea az ATV-nek azt mondta, hogy amikor faggatta Harrachot az ülésen, hogy lehet véletlenül aláírni egy javaslatot, 

Harrach nem válaszolt, csak puszit küldött neki. Cupp.

Majd a kormányoldal nem engedte át a kérdést. A kormánypárti képviselők több helyen is elkezdték magyarázni a pálfordulás okait:

  • Harrach Péter a Kossuth rádiónak: messzemenően egyetértenek a nemzeti minimum által kitűzött célokkal. Az a probléma, hogy az ellenzék „rárepült” a gyermekszegénység témájára és a konkrét kezdeményezésre is. Ez egy olyan helyzetet teremtett, amelyet „nem lehet felvállalni”, hiszen a határozati javaslat tárgysorozatba vételének támogatásával egy baloldali kampányt támogattak volna.
  • Selmeczi Gabriella, a népjóléti bizottság fideszes elnöke a Népszabadságnak: a Fidesz támogatása annak szólt, hogy elismerte a civilek munkáját. Az ellenzék által megfogalmazott határozattervezeten szerinte azonban már túlhaladt az idő, hiszen az abban foglaltakon már dolgozik a kormány, és már az eredmények is látszanak. 
  • Révész Máriusz fideszes képviselő a Magyar Nemzetnek: az ügy pártpolitikai vitává silányult. Mindent megtesznek a gyermekéhezés felszámolása érdekében, hiszen míg 2010-ben 30 milliárd forint állt rendelkezésre étkeztetésre, jövőre már 70 milliárd körüli lesz ez az összeg. 

A javaslat arról szólt volna, hogy a gyermekéhezéssel szembeni küzdelem a nemzeti minimum része, szeptember 26. a nemzeti minimum napja, a parlament pedig garanciális törvényeket hoz a gyermekéhezés megszüntetése érdekében. Vagyis a Fidesz–KDNP nem vállalt volna pénzügyi kötelezettséget, ha továbbengedi a javaslatot.

A Jobbik és a PM csak azért is a parlament elé viszi

Az ellenzéki pártok persze felháborodott nyilatkozatok sorával válaszolt. A Jobbik közölte azt is, hogy plenáris ülés elé viszi a javaslatot – közölte Novák Előd alelnök kedden. A Jobbik ugyanis a saját frakciókerete terhére plenáris ülésre kérte ki a nemzeti minimum programjáról szóló határozattervezetet, így az Országgyűlés fogja tárgyalni azt.

Szabó Tímea, a PM társelnöke pedig közölte, hogy elkezdte gyűjteni az aláírásokat, hogy a plenáris ülésen tárgyalják a javaslatot, amiről majd név szerinti szavazást fog kérni.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke nyílt levelet írt Harrach Péternek, amelyben azt javasolja: adja be a Fidesz-KDNP saját javaslatként a gyermekéhezés elleni tervezetet. 

Tisztelt Kormány, kérem, lopják el ezt a javaslatot! Adják be Önök, írják alá úgy, ahogy akarják, de kérem, csinálják meg!

Szél jelezte, megszavazza akkor is ezt, ha kizárólag kormánypártiak nyújtják be. Szél a levelét minden kormánypárti képviselőnek elküldte.