Névtelen hősként vonul be a történelembe a gazdáját megmentő kutya

Megmentette gazdája életét egy kutya a Békés megyei Nagybánhegyesen. Az eset még tavaly augusztus 24-én történt, a megyei főügyészség most számolt be róla egy közleményben.

Vádat emeltek ugyanis egy 52 éves férfi ellen, aki öt évig élt együtt egy nővel. Nagyon rossz volt a kapcsolatuk, állandóan veszekedtek, a férfi a fizikai erőszaktól sem rettent vissza. A szakításuk után is gyakran zaklatta, fenyegette a nőt részegen.

Azon az éjszakán is elbiciklizett a házhoz, hallgatózott, bement a hálószobába, rágyújtott egy cigarettára, és ugyanazzal a lendülettel meggyújtotta az alvó nő takaróját. Az áldozat arra ébredt, hogy kutyája nyüszít, és rángatja a kezét. A főügyészség szerint ez mentette meg az életét, mert a füst 10-15 perc alatt végzett volna vele.

A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete a vád, amiért akár életfogytiglant is kaphat.

UPDATE: kis termetű volt a névtelen hős

Megkeresésünkre B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész áttanulmányozta a nyomozati iratokat, de sem a kutya fajtáját, sem a nevét nem jegyezték fel. Csak annyi szerepel róla, hogy kis termetű kutya volt, és „a cselekmény óta elpusztult”.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59