Valér
2 °C
8 °C

Újra az államé a csillebérci úttörőtábor

a03
2015.11.04. 14:11

A Fővárosi Ítélőtábla tegnapi jogerős ítéletével 100 százalékban visszaadta az államnak az 1989-ben kijátszott csillebérci úttörőtábort a rajta álló vadászházzal együtt, írja a Válasz.hu.

A korábban a KISZ tulajdonában volt az úttörőtábor, majd '89-ben a Magyar Úttörőszövetségnek ajándékozta azt. Sajnos néhány hónappal azután, hogy megszűntek, így gyorsan hoztak egy döntést, hogy a KISZ-ből lett Demisz (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) a KISZ jogutódja, így tehát akkor is létezett a szervezet valamilyen formában. Ezt az egészet 2000-ben, az állam (illetve az akkori Ifjúsági és Sportminisztérium) perben támadta meg.

A bíróság 2004-ben megállapította ugyan, hogy az ajándékozás érvénytelen volt, de azt tovább vizsgálta, hogy kit és milyen mértékben illet a tábor tulajdonjoga. A perben a magyar államot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviselte, a másodrendű felperes pedig a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) volt.

Közben Rácz Péter, "az utolsó főúttörő" az akkor 95 millió forintra taksált vadászházat 1999. április 12-én eladta a Bau-Bérc Kft.-nek 14,2 millió forintért, amelyben az eladás után tulajdonrészt szerzett az unokatestvére. (2007-ben Rácz ellen született is egy felfüggesztett börtönbüntetéses ítélet hűtlen kezelés miatt.) Később az egész tábort a Mobilker Kft-nek szerették volna értékesíteni.

A most hozott jogerős ítélet szerint mindenkinek el kell hagynia a területet, az vadászházastul, mindenestül az állam tulajdona lesz.