Lázár megdicsérte Hillert, jó híreket hozott a polgármestereknek

D MTZ20151105003
2015.11.05. 14:35
Menekültügy, amerikai bírálatok, földárverés - ismét sok témáról beszélhet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kormányinfón.
  • Három fronton harcol a kormány a bevándorlás ellen. Fenntartja a rendkívüli válsághelyzetet, marad a kerítés, harcol a kötelező kvóta és a visszatoloncolások ellen.
  • November 16-án indul a földárverés.   Kétfajta mintagazdaságot hoznak majd létre.   Csányi Sándor érdekeltségei is ide tartoznak majd, ezeket nem árverezik el.
  • Nőhet a polgármesterek fizetése a kis településeken.
  • Újfajta bölcsődéket hoz létre a kormány: minibölcsőde, munkahelyi bölcsőde, családi bölcsőde.
  • A kormány kiterjeszti a pedagógus-életpályamodellt a bölcsődei dolgozókra is.
  • Béremelés lesz a felsőoktatásban.
  • 2017-től az eddigi három helyett naponta négyszer kapnak a gyerekek enni. 

Három front menekültügyben

Már 400 ezer illegális bevándorló lépett Magyarország területére - mondta Lázár János a Kormányinfón. Szerinte azóta tudjuk megvédeni az országot a bevándorlóktól, mióta a kormány felállította a biztonsági határzárat. Ausztria is követi a magyar példát, vélte Lázár János, aki szerint látható, hogy

hiba volt, hogy Ausztria magas lóról tárgyalt Magyarországgal. 

A miniszter szerint három fronton kell küzdeni a bevándorlás ellen:

  1. "Meg kell védeni a határainkat, hogy ne jöjjenek be az országba." Éppen erre szolgál a kerítés, a kormány döntött arról, hogy négy megyében fenntartja a rendkívüli válsághelyzetet.
  2. Az európai kötelező betelepítési kvóta ellen küzdeni kell Lázár szerint, mert "a magyar családokat kell támogatni, nem a bevándorlókat". A parlament december elejéig döntést hoz a kvótáról, és a kormány üdvözli a Fidesz által kezdeményezett aláírásgyűjtést. A magyar kormány tiszteletben tartja, ha Németország be kívánja engedni a bevándorlókat, azt azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy ez a döntés bármely más országra nézve kötelező legyen. "Magyarországon nincs szükség bevándorlásra, nincs szükség kvótára". Szerinte a kvóta azért rossz, mert meghívólevelet jelent, a menekültek azt hiszik, nyugdíjra is számíthatnak. Ezt azonban Magyarország nem tudja vállalni.
  3. Küzdelem a visszatoloncolás ellen. Magyarország felé 40 ezer visszatoloncolási kérelem van, ennyi embert szeretnének tehát idehozni. De a kormány nem fogad vissza senkit, mert a kormány szerint Görögországban léptek először az EU területére.

Indul a földárverés, Csányi megnyugodhat

November 16-án indul az állami földek eladása. Lázár szerint az ellenzék viselkedése az ügyben megdöbbentő, az MSZP, a Jobbik és az LMP ugyanis a "külföld szálláscsinálója" lett. Szerinte csak ezért kritizálhatják, hogy a külföldiek kimaradnak a földvásárlásból, és hogy a nagybirtokosok érdekei sérülnek. A földművesek megtámadásaként értékelte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak a tervezett állami földértékesítések ügyében.

Lázár elismételte a földeladás feltételeit: csak helyben gazdálkodók pályázhatnak, maximum 300 hektárt szerezhet egy gazda, a vásárláshoz MFB-hitelt lehet felvenni.

Kétfajta mintagazdaságot hoznak majd létre. Egyrészt a ménesbirtokoknak, másrészt azoknak a birtokoknak, ahol a termelés és a végtermék előállítása összekapcsolódik. A Csányi Sándor-érdekeltségek mintagazdaságnak számítanak majd, ezeket tehát nem árverezik el. A mintagazdaságok felállításáról november 18-án tárgyal majd a kormány.

Nőhet a polgármesterek fizetése

A kormány egy régi vitát is le akar zárni. A kormány arról döntött, hogy 1500 fő alatt települések polgármestereinek bére a törvényi aránynál 30 százalékkal magasabb lehet. 75 ezer helyett 90 ezer, 145 ezer helyett 190 ezer is lehet, de ezt helyi pénzből kell kifizetni, a kormány ehhez többletjuttatást nem ad. A 3000 fő alatti településeknél egyszerűsítik az összeférhetetlenségi szabályokat, ezek a településvezetők más munkát is végezhetnek. A polgármesterek a közfoglalkoztatásért külön pénzt is kaphatnak majd.

Lázár megdicsérte Hillert

Egy újságíró rákérdezett Lázár véleményére arról, hogy Hiller István újabban pozitívabban nyilatkozik a kerítésről. Lázár szerint a fölvilágosodás időről-időre megtalálja a szocialistákat. Közölte, hogy Hillert "jó miniszternek, bölcs és gondolkodó embernek tartja", konzultál is vele időnként, és reméli, hogy a mostani dicsérettel nem árt a volt oktatási miniszternek. 

Újfajta bölcsődék

Minibölcsőde, munkahelyi bölcsőde, családi bölcsőde - ez a három kategória lesz a jövőben. Így növeli a kormány a férőhelyek számát. A kormányzati szándék szerint könnyebb lesz létrehozni, fenntartani ezeket, illetve az intézmény felügyeletére bízni a gyermekeket.

További jó hír a kismamáknak, hogy már a gyermek fél éves korától is igénybe vehető a gyed extra.

Béremelés a bölcsődékben és az egyetemeken

A kormány kiterjeszti a pedagógus-életpályamodellt a bölcsődei dolgozókra is. A felsőoktatásban dolgozók bérét is rendezi a kormány, a teljes oktatói gárda jelentős fizetésemelésre számíthat. Az egyetemi és a főiskolai oktatókra is vonatkozik majd a béremelés.

Gyermekétkeztetés napi négyszer

A gyermekétkeztetésben is változás lesz, 2017-től az eddigi három helyett naponta négyszer kapnak a gyerekek enni. Lázár utalt a héten kibontakozott vitára arról, hogy a kormányoldal elutasította a nemzeti minimum program napirendre vételét. A miniszter szerint ők nem politikai nyilatkozatokban gondolkodnak, hanem tesznek is valamit.

Lázár később megjegyezte, hogy

a gyermekszegénység ellen elsősorban a szülőnek kell tennie, mégpedig úgy, hogy dolgozik.

És még

  • Rendezi a hadigondozottak ügyét a kormány. 43 ezren adták be ellátásra az kérelmüket, ők közgyógyellátást és havi járandóságot kapnak, 250-300 millió forintba kerül ez az államnak.
  • Tállai András adóügyi államtitkár és kormánybiztos terveiről, a NAV átalakításról november 18-án dönt a kormány.
  • A BKV finanszírozásáról szintén november 18-án dönt a kormány. Az Index által közölt levélről azt mondta, hogy zsaroló levelet ő nem ismer, csak azt, amelyben megoldási javaslatokat írt Tarlós István főpolgármester.
  • Újabb parkrehabilitációról is döntöttek, megújul a Magyar Nemzeti Múzeum előtti kert.
  • Félreérthető volt a kormány a javaslata arról, hogy a médiumokhoz titkosszolgálati munkatársakat ültetnének be, a fideszes Vas Imre már benyújtotta a módosító javaslatát, amely kiveszi ezt a változtatást a csomagból - mondta Kovács Zoltán.
  • Lázárt arról is megkérdezték, hogy igaz-e az a sajtóhír, hogy a kormányülésekről szóló emlékeztetőket ezentúl Rogán Antal minisztériuma készíti majd. Lázár azt mondta, erről azonban nem tud semmit, majd rákérdez Orbán Viktornál.

(Borítókép: Fotó: Máthé Zoltán / MTI )