Göncz Árpád a végakaratában úgy rendelkezett, hogy ne legyen állami temetése. Kifejezetten nem akarta, hogy a szertartáson beszédet mondjanak a kormány és az Országgyűlés jelenlegi vezetői vagy Áder János jelenlegi köztársasági elnök. Ennek ellenére magánemberként részt vesz a szertartáson a jelenlegi államfő és a felesége, illetve Orbán Viktor miniszterelnök is.
Csütörtökön először úgy volt , hogy Göncz egykori rabtársa, Mécs Imre mégsem mond beszédet. A család kérésére ugyanis eleinte nem volt hajlandó változtatni a beszéd tartalmát, amely "égető nemzeti problémákat" is érintett volna. Később kiderült, hogy Mécs mégis elmond egy személyes hangvételű beszédet.
Rovataink a Facebookon