Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Végigmenni reggel kétszáz ember között egyedüli cigányként

2015.11.09. 12:25

Egyikőjük előtt sem volt szülői példa, mégis érettségit szereztek és főiskolára mentek. De hiába tanultak, Magyarországon a cégek nem kapkodnak a roma fiatalok után. Ha sikerül is állást találniuk, az általában köszönőviszonyban sincs a végzettségükkel. Egy tavaly indult program nekik kínál lehetőséget azzal, hogy összehozza őket erre nyitott cégekkel, de a dolog nem csak annyiról szól, hogy felvesznek mindenkit, csak azért, mert romák.

Az Abcúg írása

„Az első nap, az nagyon fura volt. Végigmenni reggel kétszáz ember között a munkahelyeden, egyedüli cigányként. Az első hetem a gyomorgörcsről szólt” – meséli a 25 éves Ricsi, aki tavaly kezdett el dolgozni az egyik bank budapesti fiókjában. Ricsi egyike azoknak a roma fiataloknak, akik hiába tanultak, szereztek diplomát vagy érettségit, a munkaadóktól nem kaptak esélyt. Ricsi a főiskola után hat és fél hónapig keresett állást. Programtervező-informatikus szakon tanult, anyagi okok miatt hagyta abba az iskolát, de árufeltöltőnek, rakodómunkásnak és trafikba eladónak is elment volna. Sehova nem kellett: háromszáz szétküldött önéletrajzból kettőre érkezett válasz. 

„Egyszer behívtak egy állásinterjúra, az önéletrajzomban nem volt fénykép. A recepción bejelentkeztem, lejött az illetékes, meglátott, és elnézést kérve azt mondta: az állást már betöltötték. Kimentem az épület elé, negyed óra múlva visszamentem, és láttam, hogy nagyban megy az interjúztatás. Az állás csak nekem, a romának nem volt már nyitott” – meséli.

Ricsi.
Ricsi.
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

A férfi végül egy alapítvány programjának köszönhetően talált magának végzettségéhez passzoló állást, sőt, azóta egyszer már elő is léptették.

A Boston Consulting Group (BCG) és az Autonómia Alapítvány tavaly januárban indította el Integrom nevű programját. Kelemen Ágnes, a projekt egyik vezetője szerint míg a legtöbb roma foglalkoztatási program aluliskolázott, tartós munkanélkülieket próbál szaktudást nem igénylő, rosszul fizetett munkakörökbe eljuttatni, ők azt szeretnék, hogy a tanult roma fiatalok kerüljenek nagyvállalatoknál pozícióba.

A programban már érettségizett, diplomás vagy még felsőoktatásban tanuló fiatalokat támogatnak abban, hogy stabil, piacvezető magyarországi nagyvállalatokhoz kerüljenek elsősorban irodai, adminisztratív vagy szakmai pozíciókba. Az ötlet a Boston Consulting Group tanácsadó cégtől jött, úgy szerették volna kivenni a részüket a társadalmi felelősségvállalásból, hogy roma fiatalokat segítenek munkához. Megkeresték az alapítványt, elindult a program, amihez az ötletgazdának köszönhetően azóta több vállalat is csatlakozott mint munkaadó. Ők az egész felvételi folyamaton keresztül, és az első munkahelyi lépésekben is segítik a jelentkezőket.

Ha nekem valaki két éve azt mondja, hogy egy tucat cég van Magyarországon, aki ezt akarja, és ebben szívesen részt vesz, kinevetem

– meséli Ágnes.

Szerinte több oka is van annak, hogy ezek a fiatalok miért nem találnak maguknak olyan állást, ami egybevág a végzettségükkel.

  • él velük szemben egy erős diszkrimináció, gyakran be sem hívják őket, mert kitűnik az önéletrajzukból, hogy romák
  • nagy részük első generációs tanult roma, nincsenek előttük minták, amelyek segítenék őket a munkakeresésben, ahogy kapcsolati tőkéjük sincs
  • többségük vidéken él, munka, ha van is, sokszor távol a lakóhelytől, egy nagyobb városban. A mobilitásukkal nem lenne gond, de a fizetésük a legtöbbször nem elég arra, hogy albérletet fizessenek
  • nagy részük nem az alapján választ főiskolát és egyetemet, vagy szakot, hogy mennyire lesz piacképes az a diploma, amit ott szereznek. Odamennek, ami közel van a lakóhelyükhöz.

A program szerves része egy négynapos képzés, amiben állásinterjúkat szimulálnak, piacképes önéletrajzot készítenek, fejlesztik a kommunikációs készségeket. A programot önkéntes alapon neves képző cégek is segítik, de a BCG munkatársai is minden alkalommal aktívan támogatják a szimulációkat. A képzés végén tartanak egy közös vacsorát, ahol találkoznak a nagy multik HR-vezetői és a roma fiatalok. Kelemen Ágnes szerint ez a vacsora azért is jó dolog, mert ilyen kötetlen környezetben valószínűleg soha nem találkozna egymással egy borsodi szegény telepről származó roma fiatal és egy multicég magas beosztású munkatársa.

Kelemen Ágnes, a program egyik vezetője.
Kelemen Ágnes, a program egyik vezetője.
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

„Ezek a lehetőségek arra jók, hogy betedd a lábad egy nagyvállalathoz, aztán ott tessék magaddal kezdeni valamit” – mondja Ágnes, aki szerint erre Ricsi esete nagyon jó példa. Ricsi a képzést tavaly februárban végezte el, májusban már egy bank ügyfélszolgálatán dolgozott, hat órában. Fél éve volt a cégnél, amikor a külsős ügyfelek is hozzá kerültek. Ez egyértelműen a bizalom jele volt felettesei részéről. Idén januárban pedig új vezető érkezett Ricsi osztályára. A fiú a hatórás munkaidő lejárta után is naponta bent maradt, és többletmunkát végzett. Főnöke a kitartásáért cserébe előléptette rendszergazdának.

„Nekem ez egy óriási dolog, hogy a cigánytelepről indultam, most meg a fizetésemből a lakást újítom fel, ahol élek” – meséli Ricsi. Benne is felmerült korábban, hogy vajon miért kapta meg ezt az állást, vajon a program nélkül is ő lenne-e most a bank egyik rendszergazdája. „Amikor ezzel kapcsolatban dilemmám van, azzal igazolom magam, hogy saját erőből tudtam feljebb lépni. Nem azért neveztek ki, mert én vagyok a szegény cigány gyerek, akit megsajnáltak, és akin segíteni kell, hanem azért, mert megdolgoztam érte”.

A 28 éves Melinda egyedül neveli 12 éves lányát és nyolc éves fiát. Idén márciusban költözött fel Budapestre, akkor kapott munkát az egyik telekommunikációs cég call centerében. Azóta már a negyedik helyen laknak, most éppen a cég vendéglakásában. „A nyolcadik kerülettől Újpalotáig, ismerősök által felajánlott szobákban laktunk, a fizetésemből egy albérletet nem tudnék kifizetni. Amikor felajánlották ezt a lakást, az nagyjából az utolsó pillanatban jött, már ott tartottam, hogy hazautazunk” – meséli.

A haza egy Ózd melletti kistelepülést jelent, ahol Melinda korábban közmunkásként dolgozott. Az utcát söpörte, hiába volt érettségije, és járt közben levelező tagozaton a Budapesti Gazdasági Főiskolára. Keresett, de nem talált magának munkát, azt mondja, a környéken csak annak van esélye, akinek valamilyen ismerőse szól. „Egy butikba is, ha keresnek eladót, akkor szólnak a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyből be is van töltve az állás” – mondja. Melinda férjnél volt, azonban se ő, se a családtagok nem nézték jó szemmel a lány ambícióit. „Mindig is éreztem, hogy több vagyok annál, mint, hogy egész nap otthon legyek, és főzzek, mossak, takarítsak”.

A főiskolán halasztott, próbált a közmunkából kitörni, de Borsodban nem jött össze semmi. Jelentkezett az Integrom képzésre, utána nem sokkal be is hívták egy bankba állásinterjúra. A munka viszont az ország másik végében, Békéscsabán lett volna, ezért nem fogadta el. „Először azt hittem, hogy egész egyszerűen nem akarnak felvenni, csak ezt valamiért nem akarják vagy merik megmondani, ezért ajánlottak fel egy olyan állást, amit feltehetően nem fogadnék el. De azóta rájöttem, hogy tényleg csak abban a városban voltak akkor szabad pozíciók, és tényleg jó lettem volna nekik”.

Amikor szóltak, hogy övé a call centeri állás, nem volt kérdés, hogy jön a két gyerekkel. Hiába nem volt albérletük, hiába kellett a gyerekeknek új iskolába menniük, Melinda érezte, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagynia, még ha pontosan tudta is, hogy nehéz lesz egyedülálló anyaként egy új városban, egy új munkahelyen elölről kezdenie mindent. „Nem csak magam miatt tettem ezt. A gyerekeknek is sokkal több lehetőségük lesz az életben bármire itt Pesten, mintha Ózd mellett élik le az egész életüket”.

Melinda meséli élményeit az Autonómia Alapítvány irodájában
Melinda meséli élményeit az Autonómia Alapítvány irodájában
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg

A Heves megyei Pétervásáráról származik Leila. A 26 éves lány az egri Eszterházy Károly Főiskolán végezte el az idegenforgalmi szakmenedzser szakot, de tanult nemzetközi tanulmányokat is. Azt mondja, nála is a fő szempont volt a főiskola megválasztásakor, hogy közel legyen az otthonához. Szülei a nyolc általánost sem végezték el, Leila előtt azonban volt jó példa, a két bátyja, akik mindketten diplomások. „Egyértelmű volt, hogy megyek én is tanulni” – mondja. Bár a középiskolai tanára még azt mondta neki és osztálytársainak, hogy ne is álmodozzanak arról, hogy bárhova felveszik őket, Leilát ez nem tudta eltántorítani.

A főiskola után próbált Heves megyében állást találni, szeretett volna a végzettségének megfelelőt, de nem járt sikerrel. „Több utazási irodába is elmentem, de nem vettek fel. Nem volt kimondva, de teljesen egyértelmű volt, mi volt a gondjuk: egy utazási irodában nem dolgozik roma”. Leila azt mondja, ha az élet bármely területén elutasítják, egyből az az első gondolata, hogy azért van, mert ő cigány. De próbálkozik vele, hogy ez ne így legyen, ne ez jusson egyből eszébe.

Egy idő után Budapestre is pályázott: titkárnői, asszisztensi pozíciókra, de mindössze két állásinterjúra hívták be, ahol nagyon csodálkoztak rajta, hogy mit akar a fővárosban dolgozni, ha nem is itt lakik. Majd jött az Integrom képzése, kapott is állásajánlatokat, de végül a Közép-Európai Egyetemen kötött ki. Októberben kezdett az egyetem Roma Access programjában, angolt tanul nagyon sokat, van ösztöndíja, és kollégiumi szobát is kapott. Most az a célja, hogy az egyetemen maradjon valamilyen mesterszakon. „Nagyon szeretek idejárni, egyrészt ez egy olyan közeg, ahol tudok fejlődni, másrészt olyan környezet, ahol nem tűnik fel senkinek, hogy cigány vagyok” – mondja.

Leila az ösztöndíjából segít szüleinek, idén télre ő veszi meg nekik a tüzelőt. Apja közmunkásként dolgozik, anyja alkalmai munkákat vállal, most ősszel szüretel. A legnagyobb álma, hogy az ENSZ-ben dolgozzon diplomataként. „Nem tudom, honnan jött ez a gondolat. Arra emlékszem, hogy amikor kislány voltam, anyukám nagyon keményen dolgozott, volt, hogy utcaseprőként. Ott álltam mellette négy évesen az utcán, és tudtam, hogy én nem ezt akarom majd csinálni. Tiszta munkahelyen akarok dolgozni, kiskosztümben, és anyukám is ezt szerette volna”.