Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Jól megvágta a falusi polgármestereket a Fidesz, most visszakozik

2015.11.10. 19:32

Fideszes képviselők kedden benyújtották az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amelynek elfogadása esetén a kistelepülési polgármesterek jövedelme akár 30 százalékkal is emelkedhet.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra emelkedhet. Lazulhatnak a 3000 lakosnál kisebb települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, így ők más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett.

A parlament honlapján kedden tették közzé a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot.

A módosító lehetőséget teremt arra, hogy a jelzett településkategóriákban a képviselő-testület a törvényben konkrétan meghatározott illetménytől a módosításban szereplő mértékben a főállású polgármester illetményét - legfeljebb 30 százalékkal - az önkormányzat saját bevételei terhére megemelje.

A módosítás lehetővé tenné az ugyancsak 1500 vagy az alatti lakosságszámú települések társadalmi megbízatású polgármesterei tiszteletdíjának emelését is. Ennek nyomán a társadalmi megbízatású polgármesterek havonta polgármesteri illetményük 50 százalékával megegyező mértékű tiszteletdíjra lehetnek jogosultak. Erről az összegről - a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozattal - részben vagy akár teljes egészében is lemondhatnak.

A fideszes javaslat emlékeztet, hogy a 2014. októberi önkormányzati választások után az Országgyűlés több olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely módosította az önkormányzati képviselőkre, polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, de "nem volt cél a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorítása, ezért szükség van a korábbi szabályozás visszaállítására".

Az Index már a tavasszal beszámolt arról, hogy a Fideszben az az általános vélemény alakult ki, hogy a falusi polgármesterek lecsökkentett fizetésének is köze lehet a Fidesz időközi választási vereségéhez. A pártvezetésben már akkor úgy érezték, túllőttek a célon, tömegesen fordultak el a Fidesztől a falvakban, mert az amúgy kormánypárthoz közel álló településvezetők lelkesedését elvette a drasztikusan lecsökkentett pénzük.