A bíróság szerint az Emmi is felelős a kaposvári szegregációért

2015.11.11. 14:55 Módosítva: 2015.11.11. 15:05

A Kaposvári Törvényszék elsőfokú ítélete szerint az oktatásirányítás minden helyi és központi szereplője, így az Emmi is felelős azért, hogy az egyszer már jogerősen szegregáltnak minősített kaposvári Pécsi Utcai Általános Iskola 2010 óta változatlan formában működhet, írja a Roma Sajtóközpont.

A bíróság elsőként állapította meg az Emberi Erőforrás Minisztériumának felelősségét bíróság a szegregáció fenntartásáért: az EMMI mulasztott azzal, hogy nem utasította a Kliket a szegregáció megszüntetésére. A jogellenes állapot megszüntetése elsősorban az érintett hatóságok feladata lett volna, azonban a 2010 óta eltelt időben se a kaposvári önkormányzat, se a minisztérium, se az állami iskolafenntartó, se a megyei kormányhivatal nem tett lépéseket ennek érdekében.

A szerdai ítélet szerint azonban a bíróság sincs abban a helyzetben, hogy kikényszeríthesse a helyzet rendezését. Kegye Adél, a felperes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) ügyvédje elmondta, komplex tervet dolgoztak ki, amely alapja lehetett volna a helyi deszegregációs folyamatnak, ennek részleteit helyben, a kaposvári közoktatás irányítói dolgozhatták volna ki.

Az ügyvéd szerint a bíróság ezt a kerettervet azonban nem fogadta el. Az eljárás során nem derült ki, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valódi és hatékony jogorvoslatot nyújtva a bíróság kötelezze az illetékes döntéshozókat egy jogellenes állapot megszüntetésére. A CFCF szerint az ítélet azt üzeni, hogy a jog valójában tehetetlen a szegregáló iskolákkal szemben.