Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Akikkel kivételezik a kórház álfőorvosa

DSC 4872
2015.11.11. 10:35
A Merényi Kórház Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumában idén ketten haltak meg, az esetek után a kórház mindig mindent rendben talált. Pedig a Centrumban olyan szinten nincs minden rendben, hogy az egyik osztály vezetőjének kikiálthatta magát egy orvos, aki nincs a kórház állományában, de évek óta főorvosnak hiszik a betegek és a kollégái is. Az álfőorvos kivételezettjei évek óta szúrják az ott dolgozók és a páciensek szemét, a Merényi orvosigazgatója szerint csupán adminisztrációs hiba történt, amit megkeresésünk után azonnal javítottak.

- Mindig csak az alkoholról van szó, mi van azokkal, akik nem isznak?
- Nem tudom.
- Mi van a pánikbetegekkel, depressziósokkal?
- Én is erősen pánikbeteg vagyok.
- Jó, de akkor miért minden foglalkozás a piáról szól?
- Nem tudom, talán mert mindenki iszik.

*

Szerda délután ordító napsütés szakadt a szmogban úszó Budapestre, de a gusztustalan füstfüggönytől csak még szebb lett a városi látkép. Eközben a belvárosi szmogtól távol a Gyáli út közepén egy másik köd gomolygott: ebéd után 20-30 ember cigarettázott a Merényi Gusztáv Kórház kijelölt dohányzójában: ők voltak a rehabosok, aki között két ötven körüli nő panaszkodott arra, hogy minden foglalkozás a piáról szól.

A rehabosok vegyes társaság, mindenféle függők vannak köztük. Vannak, akik kábítószertől, vannak, akik tablettáktól, a többség alkoholtól, mások mindegyiktől egyszerre függenek. Egy dolog mindenkiben közös: saját akaratából jött a rehabra, azért, hogy meggyógyuljon. Még akkor is, ha tudják, a függőknél nincs gyógyulás, csak tünetmentesség. Van ott azonban két ember, akik más motivációval élhetnek köztük.

A házaspár

K. és K.-né két hete érkeztek a rehabilitációs osztály állományába, de az osztályon sokan régi ismerősként köszöntötték őket. A házaspár (a betegek is csak így hívják őket) az elmúlt két évből másfelet a Merényi Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumának (a továbbiakban csak Centrum) állományában töltött. Hol az egyik osztályon, hol a másikon. Együtt költöztek be a pszichiátriai elfekvőbe, majd együtt költöztek az addiktológiai rehabra. Aztán együtt mentek el a kórházból, majd együtt is jöttek vissza. Egy kivételen kívül

minden alkalommal egyszerre betegedtek meg, és egyszerre is gyógyultak.

A Centrumban páciensei és nővérei, orvosai közül többen nem kedvelik őket. Azért, mert állítólag úgy viselkednek, mintha előjogaik lennének; pöffeszkednek, nem úgy tekintenek a kórházra, mintha csak átmenetileg lennének ott. Ez valahol érthető is, hiszen ők effektíve a Merényiben laknak. Szemet szúr az embereknek, hogy amikor ide-oda költöznek az osztályokról, akkor nem egy-két sporttáskát visznek magukkal (mint sokan mások) hanem "szinte egy fél teherautónyi csomaggal" közlekednek. Az ottaniak szerint minden költözésnél látszik, hogy a házaspár hosszútávra tervez a kórházban.

A rehabon elvben komolyan veszik az absztinenciát, ha valakit iváson kapnak, akkor azonnal repül, és három hónapig nem jöhet vissza. Hogy ki ivott, és ki nem, azt az orvosok nemcsak szemmértékkel szokták megállítani, hanem a gyanús esetekben szondával is. De vannak, akiket sosem szondáztatnak, például a házaspárt sem, akiket több társuk ezért is kinéz. Pedig a rehabosok szerint nem egyszer fordult már elő, hogy K.-ék ittasan érkeztek vissza a kimenőből.

Királyként élni egy kórházban

K.-ék különleges helyzete nem abból adódik, hogy régóta laknak kórházban. Rehabon előfordul, hogy fél évig is marad valaki, majd később visszajön, ha fogadják. Rokkantnyugdíjas, lakhatását fizetni képtelen, esetleg hajléktalan emberből jócskán találni a rehabilitációs központokban. Egyrészt, mert ezek a létállapotok kéz a kézben járnak a lecsúszással, alkoholizmussal, másrészt a rehabilitáció ideje alatt jobb ellátást kapnak, mint például egy hajléktalanszállón.

A szaknyelv úgy hívja a jelenséget, hogy hoszpitalizáció: a beteg be szeretne kerülni a kórházi ellátásba, mert számára ez a legjobb elérhető környezet, az orvos pedig részben szociális, részben más megfontolásból kezelésbe veszi, még ha tudja is, hogy az illetőnek nincs feltétlenül szüksége a rehabok minimum hat hetes, de inkább hosszabban elnyúló kezelésére.

A kórházban jár napi három étkezés, a bentiek szerint vannak viszonylag szórakoztató foglalkozások, és mindez ingyen. Ellenben ha valaki egy hajléktalanszállón szeretne lakni, és például saját fix ágyat szeretne, az szállótól függően 30-40 ezer forintba is kerülhet havonta. De a kórház sincs ingyen, az Országos Egészség Pénztár körülbelül 2 millió forintot fizet egy intézménynek, ha egy beteg egy évig ott lakik. A házaspár után pedig már tízmillió forint felett fizetett az OEP.

A házaspár viszont nem tartozik a lecsúszott rehabos betegek közé: mindketten öregségi nyugdíjat kapnak, a betegek azt beszélik, hogy még lakásuk is van, amit kiadnak. Így összességében viszonylag kényelmesen jön ki nekik az élet: nem kell fizetniük a szállásért és étkezésért, cserébe pedig kapják a nyugdíjat és talán a lakbért is.

De K.-éket nem az teszi különlegessé, hogy évek óta kórházakban élnek, hanem az, hogy együtt élhetnek a különböző rehabilitációs osztályokon. Pedig kórházak rehabilitációs részlegén csak nagyon ritkán kezelnek párokat, a rehabokon az is tiltott, hogy két páciens összejöjjön. Ha valamiért kezelnek is egy párt egy osztályon, az is csak átmeneti szokott lenni, nem több osztályon átnyúlva éveken keresztül. 

Egy rehabilitációs közösségben másképp működnek a dolgok, ha a csoportból két ember intim viszonyban van egymással. Itt hatalmasak az érzelmi kilengések, hetek munkáját teheti tönkre, ha mondjuk a pár női tagjával elkezd barátkozni egy férfi, aki nem tetszik a férjnek, és ezért kitör a balhé

- magyarázta az Indexnek a kórház egyik dolgozója.

Felhívtam három kórház rehabilitációs osztályát (Somogy Megyei Kórház, Szent János Kórház, Nyírő Gyula Kórház), és mindenhol azt mondták, hogy nem szoktak ilyet csinálni, de egyszer-egyszer előfordult már ilyesmi. 

A Merényit üzemeltető Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESzSzK) orvosigazgatója szerint sem törvények, sem szakmai előírások nem tiltják, hogy egy időben kezeljenek párokat egy osztályon. Valóban nincs ilyen írott szabály, de akkor miért mondták, hogy nem csinálnak ilyet, amikor inkognitóban kerestem őket? 

Dr. Funk, az álosztályvezető 

Szerdán elmentem a Centrumba érdeklődni, hogy vállalnák-e a kamutörténet szerinti idős, alkoholista szüleim kezelését, egyszerre. A rehab folyosóján dr. Molnár Beával beszélgettem, aki azt mondta, hogy ha vállalják a történet szerinti szüleim a kezelést, kérjenek beutalót a háziorvosuktól, és vagy ők, vagy a háziorvos döntse el, melyikük van rosszabb állapotban. A súlyosabb beteg pedig akár már jövő héten is jöhet a holmijával, de egyedül.

Többször megkérdeztem, hogy idős korukra tekintettel jöhetnének-e inkább együtt, de dr. Molnár kötötte az ebet a karóhoz: egyszerre csak egyikük jöhet. Ugyanez a vasszigor K.-ékra már nem vonatkozik. A Centrumban mindenki tudja, hogy ők házastársak, ráadásul mindkettőjük dr. Molnár kezeli, ami orvosetikai szempontból szintén kirívó.

Dr. Molnár felettese dr. Funk Sándor, akit a Centrumban az addiktológia osztályvezető főorvosának tekintenek. Pedig nem az.

Dr. Funk neve ismerős lehet, régebben sokat szerepelt a médiában, mint addiktológus. Funkot 2012-ben nyugdíjazták a Nyírő Gyula Kórházban, ahol az addiktológián osztályvezető főorvos volt. Funk a kirúgásakor meglepőnek nevezte a Nyírő lépését, mivel szerinte annak ellenére küldték el, hogy több betöltetlen állás is volt az osztályán. Bár úgy tudjuk, hogy  dr. Funk maradhatott volna, csak már nem osztályvezetőként, ő viszont inkább átnyergelt a Merényibe, és ment vele dr. Molnár is.

A Centrumban dr. Funk szobájának ajtaján az a titulus szerepel a neve alatt, hogy osztályvezető főorvos. A betegek is így nevezik, kollégái is így tekintenek rá, pedig valójában nem osztályvezető, és mivel nyugdíjas, már nem is lehet az: számlás szerződéssel napi hat órát dolgozik a Centrumban.

Annak, hogy dr. Funk a Centrumban dolgozik, és ott még osztályvezető is, semmi nyoma nincs a kórház honlapján. Pedig más kórházaknál precízen feltüntetik az ott dolgozókat, főleg az osztályvezetőket. Megkerestük Funkot, aki bár készséggel állt rendelkezésünkre, azt állította, hogy hivatalosan csak a kórház engedélyével nyilatkozhat a kórház ügyeiről, és mivel nem kapott ilyen felhatalmazást, nem idézhetünk a beszélgetésből.

Müller Péter, az ESzSzK orvosigazgatója szerint Funk a pszichiátriai osztály akut addiktológiai részlegét vezeti. Kérdésünkre azt írta, hogy Funk irodájának ajtaján "adminisztrációs hiba következtében szerepelt" az osztályvezető főorvos titulus, de ezt a hibát 

megkeresésünk után azonnal megszüntették.

Arra, hogy nem tartja-e a kórház aggályosnak, különösnek, hogy az elmúlt két évben Funkot a betegek és a kollégái is osztályvezető főorvosnak tekintették, nem kaptunk választ. 

A papír, ami azóta lekerült Funk irodájáról
A papír, ami azóta lekerült Funk irodájáról
Fotó: Olvasónk

Érdekesség, hogy a házaspár pontosan akkor bukkant fel a Centrumban, amikor megjelent Funk és Molnár, előtte évekig a Nyírőben rehabilitációs osztályain éltek. Talán csak véletlen egybeesés, de a Nyírőben a kezelőorvosuk dr. Molnár volt. Akkor, amikor még dr. Funk volt ott az osztályvezető.

A felettes tudtával

A Centrum vezetője dr. Gazdag Gábor, ő írta alá azokat a jelentéseket is, amelyek mindent rendben találtak a zárt osztály ablakaira szerelt rácsokkal. Gazdag azok után is mindent rendben talált, hogy idén már két ember halt meg az osztályon, és az ombudsmani jelentés azt javasolta, hogy zárják be az osztályt. Az ombudsman jelentését Gazdag egyébként úgy interpretálta a kollégáinak, hogy "jön a hülye ombudsman a hülye ötleteivel".

Mivel a Centrumot vezető Gazdag hetente jár vizitelni a rehabra, valószínűleg tudnia kellett arról, hogy etikai szempontból milyen furcsaságok vannak a Centrumban: hogy évek óta egyszerre kezelnek ott egy házaspárt, egy olyan orvos felügyelete mellett, aki osztályvezetőnek nevezi magát, pedig nem az. Ahogy a betegek és ott dolgozók számára nyílt titok, neki is tudnia kellett arról, hogy évek óta egyszerre "kezelik" ott K.-éket. Már csak azért is, mert a néhány tucat embert ellátó osztályon az egyik beteget Kerepesi Gyulának, a másikat pedig Kerepesi Gyulánénak hívják.

(Kerepesi Gyulát és Kerepesi Gyulánét a valóságban nem így hívják, nevüket a betegek jogaira vonatkozó törvény értelmében megváltoztattuk.)