Bocsánatot kért a rendőrfőkapitány a hamisítással vádolt doktornőtől

2015.11.12. 22:24 Módosítva: 2015.11.12. 22:28

A BRFK IX. kerületi Rendőrkapitánysága hamis magánokirat-felhasználás gyanúja miatt indított eljárást november 8-án. Az eljárás során egy budapesti doktornőt hallgattak ki gyanúsítottként érdekes körülmények között, és most kiderült, ártatlanul hurcolták meg.

Szerdán ebben a cikkben számoltunk be az esetről: a Kálvin téren a BKK ellenőrei a bérletét ellenőrizték, és hamisnak találták. Mivel hivatalos pénztárban vette, nem akart fizetni, rendőrt hívott az anyjával. A rendőrök őt állították elő, rabosították, ujjlenyomatot is vettek, zárkába csukták. Elvileg számlával tudja igazolni, hogy nem hamis a bérlet.

A rendőrség most azt közölte, hogy a nyomozás során szakértőt rendeltek ki, és beszerezték a bérletet eladó cégtől a bérlet vásárlását igazoló számlát.

A bizonyítékok és az ugyanattól a szakértőtől származó, két, egymásnak ellentmondó vélemény alapján megszüntették, és a rendőrség intézkedett a hölgy adatainak törlésére a vonatkozó nyilvántartásokból.

Az eljárás megszüntetéséről szóló határozatot a IX. kerületi Rendőrkapitányság vezetője személyesen kézbesítette a hölgy részére, és egyben átadta Budapest rendőrfőkapitányának levelét, amiben elnézést kér a hölgytől az eljárással okozott kellemetlenségekért - írja a közleményük.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője a történteket fegyelmi eljárás keretében vizsgáltatja.