Hegedűs Zsuzsa eltévedt a statisztikában

2015.11.13. 09:13

 Hegedűs Zsuzsa szerint a kormány felszámolta a gyermekek éhezését, akik mégis éhesek, azok csak a szülők hanyagságától szenvednek, és akik kritizálják a kormányt, azok ezt a Gyurcsány-éra adatai alapján teszik. Mindezekért nincs szükség az ellenzék által kezdeményezett, jó ideig a Fidesz által sem ellenzett Nemzeti Minimum programra.

A miniszterelnöki főtanácsadóval szemben azonban a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke a Népszavának elmondta: az MTA, a Tárki és a Máltai Szeretetszolgálat által készített 2014-2015-ös felmérésekre hivatkozva beszélnek gyermekéhezésről. Király Gábor szerint Hegedűs nincs tisztában a helyzettel, nem tudja, hogy a lakosság 40 százaléka szegénységi küszöb alatt él. „Ez több mint félmillió gyerek, közülük százezer nyomorog.

Király szerint tulajdonképpen még Orbán Viktor szerint is éhezik legalább 200 ezer gyermek, hiszen a kormányfő azt mondta a parlamentben, hogy az állam óvodáskorától gondoskodik a gyermekek 90 százalékának étkeztetéséről. A hiányzó tíz százalék épp 200 ezer gyereket jelent.

Az RTL Klubnak nyilatkozva is sarkos kijelentést tett a miniszterelnöki főtanácsadó: „Én még olyan nyomorult szegény családot, ahol a gyerek hazajön négykor az iskolából vagy az óvodából és másnap reggelig egy falatot se kap, olyat nem láttam.

Mert ha kell, akkor lopnak.

– adta meg az adekvát állampolgári reakciót, amelynek kiváltó okai ellen ezek szerint nincs tennivaló. Hegedűs szerint olyan szegény családban, ahol nincs alkohol- vagy drogprobléma, nem fordul elő, hogy „a gyerek este ne kapna legalább két szelet zsíros kenyeret vagy tejbegrízt.”

Az MTA és a Máltai Szeretetszolgálat közös tanulmánya szerint 30-50 ezer gyerek éhezik nap mint nap Magyarországon. Azoknak a kiskorúaknak a száma, akik időszakosan, hétvégenként, iskolai tanítási szünetekben éheznek, eléri a 200 ezret.

A Tárki szerint a három- és többgyermekes családok fele él a szegénységi küszöb alatt, 2010-ben az az arány csak 21 százalék volt.