Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Magániskolákat vizsgálnak súlyos szabálysértések miatt

2015.11.19. 06:56

Több magániskolában súlyos szabálytalanságok miatt vizsgálódnak az állami szervek, több helyen fiktív tanulókra, szabálytalan nyilvántartásokra és engedély nélküli képzésekre derült fény, írja a Magyar Idők.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium a lapnak azt írta: a leggyakoribb hibák közé tartozik, hogy ezek az iskolák olyan oktatást is végeznek, ami nem szerepel a működési engedélyükben. Előfordult az is, hogy romániai helyszínen végzett tevékenységért akart állami támogatást felvenni a fenntartó, vagy olyan diákok után igényeltek pénzt a Magyar Államkincstártól, akik nem is az adott iskolákba jártak. A tárca tapasztalatai szerint a pénzügyi és tanügyi nyilvántartások vezetésével is voltak problémák. Ha ezeket a szabályokat nem tartják be az intézmények, vissza kell fizetniük a támogatást.

A Magyar Államkincstár 2012 óta több mint 2,182 milliárd forint visszautalására kötelezte az alapítványi fenntartású iskolákat. Csak 2012-ben közel egymilliárd forint költségvetési támogatást kellett 95 alapítványnak visszaadnia. Tavalyelőtt és az idén két-két, 2014-ben négy büntetőfeljelentést tettek.

A Magyar Idők informkációi szerint a NAV  eljárást folytat a Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítvány, a Keresztény Család Gyülekezet Vallási Egyesülete, a Magyar Minőségi Oktatásért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Diamond Dance Alapítvány ügyében is.   

Magánóvodákba és -iskolákba több mint 98 ezer gyermek és diák jár, közülük mintegy 35 ezren alapítványi fenntartásúba.