Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A választásokra már biztos nem készül el a Liget-projekt

2015.11.20. 05:57 Módosítva: 2015-11-20 11:41:29

A következő választásokra már biztosan nem készül el a budapesti Városligetbe tervezett múzeumi negyed, holott tavaly tavasszal még kiemelt kormánycél volt az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes 2018. március 15-ig történő megvalósítása - sírja a Népszabadság.

zenehaza
Fotó: ligetprojekt.org

Baán László, a projekt kormánybiztosa a lapnak arról beszélt, hogy az egyre nagyobb csúszások miatt legfeljebb egy épület készülhet el a Liget-projektként beharangozott ötből a 2018-as választásokra. „Így a következő kormányra vár, hogy befejezze, vagy "le-/megállítsa" a projektet" − írja a lap.

A cikkből kiderül, hogy legfeljebb a Magyar Zene Háza készülhet el 2018-ra, mivel eddig csak erre az egy épületre sikerült tervezői szerződést kötni 740 millió forintért. Az épület 800 négyzetméteres lesz, koncerteket és zenetörténeti kiállításokat terveznek benne szervezni, tartani.

Két másik múzeumépületnél tippelni sem mernek a határidőkről, az Új Nemzeti Galériánál az sem dőlt el, hogy a két nyertes pályázat közül melyik valósul meg. 

Az építkezés leghamarabb 2017-ben kezdődhet, a cikk rámutat, egy Hősök tere méretű épületnek kell megépülnie, összehasonlításul: a Müpa három évig készült.

A Városliget Zrt. a cikkre reagálva azt írta, hogy kormány október 20-án döntött a Városliget átfogó és komplex megújítását szolgáló Liget Budapest Projekt elemeiről és a megvalósítás ütemezéséről.

A kormány döntése szerint két ütemben, 2018 tavaszán, valamint 2019 nyarán vehetik majd birtokba a látogatók az újonnan épült és a megújítandó városligeti intézményeket. Az első ütemben a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Raktározási és Restaurálási Központ, a felújított Szépművészeti Múzeum, az újjáépített Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az elbontott egykori Hungexpo épületek helyén felépítendő Magyar Zene Háza kerül átadásra, még 2019-ben a Petőfi Csarnok helyén megépítendő Új Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum, a felújított Vajdahunyad Vára és az Olof Palme Ház, a Városligeti Gyermekszínház, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztése készül majd el.