Lopta az áramot, előzetesbe került

2015.11.24. 13:22

Helyszíni ellenőrzésre szálltak ki az áramszolgáltató munkatársai Dobogókőre, ahol egy helyi vállakozó több éttermében és turistaházában is vizsgálódtak, írja az MTI. Megállapították, hogy minden helyszínen átalakították az áramvételezési rendszert, így szabálytalanul és méretlenül tudták vételezni az áramot. Kiderült, hogy a vállalkozó otthon sem fizetett az áramért, pilisszentkereszti házában is hasonló helyzetet találtak. A szolgáltatónak okozott kár legalább 1,8 millió forint. 

Mivel tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezve a hatóság elől megszökne, vagy érdemi információval rendelkező embereket befolyásolna, ezért elrendelték az előzetes letartóztatását. A gyanúsított fellebbezett, így a kényszerintézkedés nem jogerős.