Nem fogja kitalálni, mit mondott Medgyessy Péter a Magyar Időknek

2015.11.24. 06:21

A volt szocialista kormányfőt a kormányközeli Magyar Idők kérdezte amiatt, mert az MSZP is csatlakozott a Jobbikhoz és az LMP-hez a korrupcióról szóló parlamenti vitanap kezdeményezőjeként. Medgyessy ennek apropóján mondta azt a lapnak, hogy nem nőtt a korrupció.

Azt semmiképp nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma, az Orbán-kormány időszakában magasabb lenne, mint korábban, illetve hogy maga a jelenség tapinthatóbb lenne, mint az előző kormányok idején

- mondta Medgyessy.

Medgyessy Péter 2004 augusztusában mondott le, helyére került Gyurcsány Ferenc. Előtte egy héttel azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy "az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel". A nyilatkozat után az SZDSZ és a Fidesz is kérte, hogy tárja a nyilvánosság elé, mire gondol, de ezt azóta sem tette meg.