Szijjártó szerint Brüsszel bosszút akar állni, annyira sikeresek vagyunk
Amennyiben az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazat megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt
- jelentette ki Szijjártó Péter pénteken.
Megírtuk, hogy politikai döntés született az Európai Bizottság biztosi kollégiumában arról a polgári kezdeményezésről, amely ha sikerrel záródna, arra kérné a bizottságot, hogy indítsa el a "hetes cikk szerinti eljárást", és vigye "a magyar ügyet" a döntéshozó Miniszterek Tanácsa elé.

Szijjártó Péter azt mondta: ha valóban született vagy születik ilyen döntés a biztosi kollégium részéről, az csak szabályszegő módon történhet, mert ilyen döntés meghozatalához az Európai Bizottságnak nem lenne joga.
Ugyanis éppen Magyarország példája bizonyítja azt, hogy sikeresen meg lehet állítani a bevándorlási hullámot és éppen Magyarország sikere bizonyítja azt is, hogy az európai bevándorlási politika megbukott, a magyar politika pedig sikeres - tette hozzá.
"Vagyis ha születne ilyen döntés, azt csak Brüsszel buszújaként tudnám értelmezni" - mondta Szijjártó Péter.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
Rovataink a Facebookon