Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Meghalt Salgótarján MSZP-s polgármestere

2015.11.29. 19:45 Módosítva: 2015-11-29 20:30:27

Meghalt Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere. A tavaly megválasztott MSZP-s polgármester rövid, de súlyos betegség után, 53 évesen hunyt el – írja a Nógrád24.hu. Az Index információi szerint Dóra egy hónapja feküdt kórházban.

Dóra Ottó 1962. június 1-jén született Gödöllőn. Nős, két leánygyermek édesapja – írja a helyi lap. Általános iskoláit Kálló községben, középiskolai tanulmányait pedig a budapesti I. István Közgazdasági Szakközépiskolában végezte, ahol középfokú pénzügyi és számviteli ügyintézői képesítést, majd 1990-ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán történelem–népművelés szakos általános iskolai tanári diplomát szerzett.

Az érettségi vizsgát követően a kállói tanács ügyintézőjeként dolgozott, majd sorkatonai szolgálatának letöltését követően 1986-tól a Nógrád Megyei KISZ Bizottság alkalmazottja volt. 1989 és 1991 között a salgótarjáni Medves Hotel igazgatói tisztségét töltötte be, majd ezt követően 1994-ig egy kereskedelmi vállalkozással foglalkozó társaság vezetőjeként tevékenykedett.

1995–2002 között a Magyar Szocialista Párt Nógrád Megyei Szervezetének ügyvezető alelnökeként és emellett parlamenti szakértőként dolgozott. 1998-tól a Nógrád Megyei Közgyűlés tagja, majd a 2002. évi önkormányzati választásokat követően a megyei közgyűlés elnökekének választották.

A városháza a közleményben úgy fogalmazott: Dóra Ottó egész életét és munkásságát szeretett városának, Salgótarján fejlődésének és Salgótarján lakosságának szentelte. Mindenki polgármestere szeretett volna lenni. Az elkezdett munka befejezésében csak a betegség gátolhatta meg.