Schiffer szerint rendkívüli sunyiság volt ez a kormánytól

2015.12.02. 18:10

Rendkívüli sunyiság, ahogy a NAV-törvénybe becsomagolták közbeszerzési szabályok visszacsinálását. Semmi előjele nem volt, ezért még minket is megvezettek.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a kormány mindenkit átverve, titokban módosított vissza egy olyan, alig egy hónapja érvényben lévő szabályt, amelyet személyesen Orbán Viktor ígért meg a parlamentben.

A november óta érvényben lévő új szabályok szerint vezető politikusok hozzátartozóinak tulajdonában álló cégek nem indulhattak a közbeszerzéseken. Hétfőn a kormány beadta a NAV-átalakításáról szóló törvényjavaslatot, amit kedden már el is fogadott a parlament. A törvénybe csempészett apróságok kiszúrására így még a képviselőknek sem volt túl sok ideje. Ebben szerepelt az a módosítás, amely után már csak a vezető politikusokkal egy háztartásban élő rokonokra vonatkozik a korlátozás.

A derült égből jött részletekre a sajtó is csak az elfogadás után figyelt fel.

Közkeletű példa lett, hogy az eddigi közbeszerzési törvény szerint a miniszterelnök veje, Tiborcz István nem indulhatott, most viszont már korlátozás nélkül megteheti.

Schiffer szerint a közbeszerzési törvény előkészítése idején Lázár János miniszter rendkívül korrekt ötpárti egyeztetést tartott, ahol részben elfogadták az LMP javaslatát.

Az LMP még 2014 végén adta be saját törvényjavaslatát, amely éppen a Tiborcz István érdekeltségei körüli balhék miatt korlátozta volna a politikusok, a pályázati döntéshozók és az önkormányzati vezetők rokonainak részvételét a közbeszerzésekben.

A Fidesz akkor éppen a készülő közbeszerzési törvényre hivatkozva utasította el az LMP-s tervezetet, de cserébe ígéretet tettek, hogy legalább az egyik javaslatot, a kormányzati vezetők rokonainak korlátozását beépítik az új törvénybe. Orbán Viktor ezt erősítette meg az egyik parlamenti válaszában. 

Az LMP-s politikus elmondta, hogy a parlament törvényalkotási bizottságában lefolytatott vitákban ugyan sokallták a korlátozást, végül novemberben mégis bekerült az új törvénybe.

Ezt csinálta most vissza a NAV-törvénybe bekommandózott módosítás.

Így életszerű és

így betartható.

Így indokolta Kovács Zoltán kormányszóvivő a 444 kérdésére, miért kellett megváltoztatni a közbeszerzésekről szóló törvényt. 

Kovács szerint alkotmányos aggályokat is felvetett, hogy a november óta érvényes új szabályozás túl sok embert zárt ki a közbeszerzésekből. "Fél Magyarország érintett lett volna" Kovács szerint, ha az itt felsorolt politikusok hozzátartozói mind ki lennének zárva, ezért kellett a technikai módosítás.