Különböző hangfelvételek ugyanarról az eseményről Hiszékeny perében

2015.12.03. 09:30

Újabb érdekes fordulat következett be a korrupcióval vádolt MSZP-s képviselő, Hiszékeny Dezső perében, írja a Népszava. A bíróság szerdán két titkosszolgálati eszközökkel készített hangfelvételt is meghallgatott az ügyben, amelyek elvileg ugyanarról az eseményről készültek, mégis másként rögzítették az elhangzottakat. A tárgyalást azonnal elnapolták, és a bíró hangtechnikai szakértőt rendelt ki. 

Hiszékeny Dezső ellen vesztegetés miatt indult eljárás, állítólag angyalföldi polgármestersége idejében ötmillió forint kenőpénzt kért egy vendéglő bérbeadásáért. Az ügy jelenlegi állása szerint viszont lehetséges, hogy a politikus helyett végül az ügyészség kerül bajba, ha két különböző hangfelvételről kiderül, hogy manipulált bizonyítékok. 

Az egyik felvételt a mennyezetbe szerelt berendezés, a másikat a beépített nyomozó testén lévő rögzítette. Az első felvételen az hallható, amint a fedett nyomozó, aki vállalkozónak adta ki magát, pénzről próbál beszélni Hiszékennyel, és az ötmillió forintot "előlegnek" nevezi. 

Hiszékeny: „Miért kellene ide előleg? Nem szükséges. Ebben, előleg? Az azt jelenti, hogy valamit előre oda kéne adni?

Nyomozó: „Arról volt szó...”

Hiszékeny: „Soha semmit ne adjon, legalábbis én nem adnék.”

Nyomozó: „Én ugyanígy gondoltam, és azért örülök, hogy mi beszélünk, mert, mert...”

Hiszékeny: „Hát itt akkor valószínűleg mind a kettőnket meg akartak malmozni.”

Nyomozó: „Ez nagyon bosszantó.”

Ezek után még az is hallható a felvételen, ahogy a nyomozó vizel és lehúzza a vécét. 

A másik felvétel abban különbözik az elsőtől, hogy a szerepel benne egy hosszabb csönd. A nyomozó szerint ekkor kézzel ötöt mutatott, az ötmillió forintra utalva, Hiszékeny pedig ezt csöndben leokézta. Részben erre a csöndre alapozott a vád. Ezzel szemben az első hanganyagon ez alatt az idő alatt azt is felvette, hogy Hiszékeny a vendéglőshöz beszél, és az ebédre utalva megjegyzi: 

Máskor ne hozzál ilyen szart.

A különös felvételek meghallgatása után a bíró azonnal elnapolta a tárgyalást és igazságügyi hangtechnikai szakértőt rendelt ki, akinek két kérdésre kell választ adnia. Egyfelől, hogy mi okozhatja a két hanganyag különbözőségét, másfelől, hogy ez az eltérés lehet-e manipuláció eredménye. 

Hiszékeny nem hagyta szó nélkül a történteket, a tárgyalás után azt mondta: 

Az ügyészség szerint a felvételen azt hallhatjuk, hogy mutogatok. Lassan oda jutunk, hogy az ügyészség majd azt indítványozza, hallgassuk meg Edvard Munch Sikoly című festményét.