Orbán hanuka alkalmából köszöntötte a magyar zsidó közösséget
"Ezekben a napokban egy-egy isteni csodára emlékezünk, s egyre több gyertya meggyújtásával jelezzük, hogy eljött az ünnep, a hálaadás és az öröm ideje" - áll abban a levélben, amelyet hanuka ünnepén küldött Orbán Viktor kormányfő Deblinger Eduárdnak, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökének, Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjének és Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek hétfőn azt mondta, a kormányfő a zsidó közösségnek írt levelében úgy fogalmaz: különösen hálás, "hogy az Ószövetség igéi és közös kulturális gyökereink mellett otthonunk és az év végére eső gyertyagyújtás szokása is összeköt bennünket".
A hanuka a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak, és abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Jézus Krisztus is rendszeresen feljárt megünnepelni a hanukát. Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében.