Egyszer szólalt fel az idén, de 1,7 millióért tankolt

2015.12.11. 08:52

A Bors december 1-ji cikke szerint az idén október végéig 1,74 millió forintért tankolt Tilki Attila fideszes képviselő, aki ezzel a legtöbbet furikázó vidéki képviselők listáján a 2. helyet szerezte meg.

A lap akkor rákérdezett a fideszes honatyánál, hogy azért utazik-e ennyit, mert az Országgyűlés nem biztosít neki lakást a fővárosban. Tilki nem válaszolt a kérdésre, azt javasolta, hogy szerezze meg a lap az erről szóló információkat. 

A Bors megtette, és kiderült, hogy a parlament egy 55 négyzetméteres lakást bérel a fehérgyarmati képviselő számára a VIII. kerületben, havi 185,5 ezer forintért, tehát egy évre 2,2 millió forintnyi lakástámogatáshoz is jut. Tilki Attila eközben az idén mindössze egyszer szólalt fel a parlamentben.

A legtöbb benzinpénzt felvevő vidéki képviselők listavezetője, a szocialista Legény Zsolt számára szintén bérel közpénzből lakást a parlament. Neki a XIII. kerületben van egy 35 négyzetméteres albérlete, havi 164 ezer forintért – tehát évente 1,9 millió forintos lakhatási támogatást kap az 1,74 millió forintos benzinpénz mellé. A lap szerint viszont Legény jóval aktívabb fideszes társánál, ő az idén 74-szer szólalt fel a házban.