Egyetlen nő nyert a szaúdi váalsztásokon

2015.12.13. 07:56

Beválasztottak egy nőt egy Mekka környéki település önkormányzatának képviselő-testületébe a szaúdi-arábiai helyhatósági választásokon, amelyeken az ország történetében először indulhattak és szavazhattak nők is – közölte a szaúdi választási biztosság vasárnap.

Szalma bint Hizab al-Oteibit az iszlám legszentebb helyétől nem messze található Madrakah községi tanácsába választották be, így ő lesz az első női politikus a muszlim monarchiában – írja az MTI. A választókörzetben, ahol indult, hét férfit és két nőt győzött le - jelentette az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség a választási bizottságra hivatkozva.

A szavazás előtt a megfigyelők úgy gondolták, hatalmas meglepetés lenne, ha akár egyetlenegy nőt is megválasztanának a szavazáson: a jelentős férfitöbbség mellett arra alapozták, hogy a női jelöltek gyakorlatilag kampányolni sem tudtak, mivel férfi közönség előtt nem engedélyezett számukra álláspontjuk kifejtése.

A szavazáson 900 női és hatezer férfi jelölt versenyzett, hogy helyet kaphasson a csak korlátozott hatalommal bíró 284 községi tanács valamelyikében. A testületekbe a tagok kétharmada választások útján kerül be, a többieket kinevezik. Sok női képviselőjelöltet kizártak a megmérettetésből, míg mások maguktól léptek vissza, főleg a helyi vallási vezetők nyomására.  

A sivatagi királyság volt az utolsó ország a világon, ahol nők nem jelöltethették magukat és nem szavazhattak választáson. Az idén januárban elhunyt Abdallah bin Abdel-Azíz király négy évvel ezelőtt rendelkezett arról, hogy nők is részt vehetnek a voksolásokon.