Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Kövér László kocsmában érezte magát

2015.12.14. 16:00
Többször is felbőszítette az ellenzék Kövér László házelnököt a parlamentben. Kövér az MSZP-re és az LMP-re is rászólt, a jobbikos Novák Előd viselkedéséről pedig azt mondta, olyan, mint kocsmában lenne. Utoljára van parlament az évben.

Novák Előd jobbikos képviselő: Úgy nézünk ki, mint egy kocsma?

Kövér László házelnök: Úgy!

Ez a szóváltás pontosan jelzi, hogy az  idei őszi parlamenti ülésszak utolsó, hétfői ülése leginkább arról szólt, hogy az ellenzék hogyan hozta ki a sodrából a házelnököt. Az ülést vezető Kövér László többször is dühbe gurult az ellenzéki képviselők viselkedése miatt, az ellenzékiek ugyanis valóban többször hangos bekiabálásokkal, morgásokkal jelezték kritikájukat egy-egy kormánypárti felszólaló beszéde alatt.

Kövér először a szocialista Gőgös Zoltán bekiabálásait elégelte meg. Az MSZP-s politikus ugyanis az élelmiszeráfa csökkentését sürgette, amit Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke kétszínűségnek minősített. Gőgös erre folyamatosan hangosan reagált, mire Kövér László azt javasolta az MSZP frakciójának, hogy kezdeményezzék, hogy Gőgös felszólalásai mostantól ne öt-, hanem kilencpercesek lehessenek, mert ebbe a keretbe talán bele fog férni a mondanivalója.

Később Kövér a Jobbik és az LMP frakciójának is ezt javasolta. Nem véletlenül szólt oda nekik is a házelnök: a jobbikos Dúró Dóra és az LMP-s Szél Bernadett is reagált Kövér hétvégi kijelentésére a nők önmegvalósításáról és az unokák szüléséről. Szél például azt mondta:

Ne papoljanak nekünk, emeljenek béreket!

Dúró Dóra pedig azt sorolta, hogy a Jobbik szerint milyen területen kellene segíteni a fiatalokat, hogy ne hagyják el az országot, és itthon alapítsanak családot. Amikor erre válaszul Rétvári Bence államtitkár Kovács Bélával támadt vissza, a jobbikosok hangosan morgolódtak, mire Kövér megjegyezte, hogy az LMP és a Jobbik is nyújtson be kezdeményezést a házszabályról való eltérésről, hogy „kórusban kiabálhassanak”.

Novák erre hangosan visszaszólt, hogy elsőre is értették a poént, amikor az MSZP-vel szemben eresztette meg Kövér, de nem humoros. Mire Kövér odaszólt a jobbikosoknak, hogy

Próbálják meggyőzni Novák Előd képviselő urat, hogy nem a kocsmában van a haverjai között.

Erre kérdezett vissza Novák, hogy úgy néznek-e ki, mint egy kocsma, mire Kövér erre visszaszólt, hogy „úgy”. Mire Novák Előd azt mondta Habony Árpád bulizására célozva, hogy

Ibizán talán tényleg ilyen.

Kövér erre már nem mondott semmit.

Az EU-s ciklus lezárva

Az ülés Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felszólalásával kezdődött. Lázár a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztések lehívásának lezárásáról számolt be. Politikai szempontból úgy jellemezte ezt a munkát, hogy az MSZP megtervezte és ellehetetlenítette a források lehívását, a mostani kormány pedig megmentette és kifizette azokat.  Lázár János tájékoztatása szerint a hétéves ciklusban Magyarország 9536 milliárd forint értékben kötött fejlesztési szerződést és mára 9041 milliárdot kifizetett.

Az ellenzék kiszámíthatóan reagált:

  • Jobbik: az uniós csatlakozás az eutanázia minősített esete;
  • MSZP: a kormány azt csinálta, amit az MSZP eltervezett;
  • KDNP: hasonlóan kell eljárni a következő ciklusban is;
  • LMP: a lopás folytatódott, a zseb változott.