Valér
4 °C
8 °C

Nagyon kaszálnak a piacon az orosz fegyvergyárgyárak

2015.12.14. 06:38 Módosítva: 2015-12-14 08:35:21

Noha a nyugati fegyvergyártók 2014-ben még jócskán kivették a részüket a világpiacból, forgalmuk az idén csökkent, míg orosz konkurenseik óriási mértékben gyarapodnak, állapította meg hétfőn kiadott jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

Az MTI szerint a világ száz legnagyobb fegyvergyártójának kereskedelmi forgalma már négy egymást követő évben csökkent, 2014-ben 1,5 százalékkal zsugorodott, 401 milliárd dollárt ért el, ami több mint százszor nagyobb, mint az ENSZ éves békefenntartási költségvetése.

Az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában székelő fegyvergyáraknak, amelyek részesedése a világpiacból összesen több mint 80 százalékos, értékben 3,2 százalékponttal csökkent a forgalmuk az idén a tavalyi évhez képest. Három nyugati fegyvergyártó cég pedig az idén kiesik a száz legnagyobb listájáról. "Azzal, hogy forgalmuk 7,4 százalékkal csökken, a nyugat-európai cégek szenvedik el a legnagyobb visszaesést, ami a térség gazdasági nehézségeiről tanúskodik" - állapítja meg a SIPRI.

Ezzel szemben a világ több részét képviselő 36 fegyvergyártó cég tavaly 25 százalékos forgalomnövekedést ért el, amiben Oroszország játszik a legjelentősebb szerepet: a 100-as listán szereplő 19 orosz cég forgalma átlagosan 50 százalékkal nőtt tavaly. Messze lemaradva a világ legnagyobb fegyvergyártójától, az amerikai Lockheed Martintól (amelynek a bevétele 37,5 milliárd dollár volt), az orosz Almaz-Antej a 11. a rangsorban a maga 8,8 milliárd dollárjával.

Oroszország fegyvergyártásának nagy részét a hazai haderőnek szánják, de az országnak fontos vevői vannak szerte a világon, köztük riválisai, India és Kína, amelyek továbbra is vezetik a mezőnyt a fegyverkezési versenyben. Az orosz fegyverexport egyáltalán nem érezte meg azokat a nemzetközi büntetőintézkedéseket, amelyeket a Krím 2014. májusi annektálása miatt vetettek ki Oroszországra. Szakértők szerint ezek a szankciók csak bátorították az országot arra, hogy új piacokat találjon, és hogy új technológiákat fejlesszen ki.