42 vemhes juhot lopott el a botcsinálta juhász

2015.12.18. 11:04

Nem az év bűncselekménye lesz az eset, amiben a jánoshalmi  L. József 42 juhot lopott, egy részét eladta, majd néhány órán belül a rendőrök el is fogták, számolt be a police.hu. Az állatok eredeti tulajdonosa december 15-én jelentett be a rendőrségre, hogy reggelre a Borota külterületén lévő hodályából mintegy kétmillió forintnyi juhnak lába kélt. Ráadásul szinte valamennyi állat vemhes volt, néhány hét múlva ellettek volna, így értékük különösen nagynak számított, de szerencsére a tolvaj és az állatok is előkerültek pár órán belül.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalma Rendőrőrs munkatársai a bejelentés után azonnal megkezdték az ismeretlen tettes felkutatását. Két órán belül a látókörükbe került egy helyi férfi, akinek a tanyáján az ellopott 42 állat közül 17 jószágot megtaláltak. A 43 éves H. Róbert az eltulajdonított juhokat egy helyi férfitől vásárolta meg. A rendőrök tovább kutattak, majd hamarosan egy lakatlan, külterületi részen, egy romos épület alagsorában megtalálták állatokat.

Az egyenruhások még aznap elfogták a 44 éves L. Józsefet, majd az állatokat visszaadták a sértettnek. H. Róbertet orgazdaság bűntett, L. Józsefet lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.