64 orvosnál betelt a pohár

2015.12.21. 08:49
Az utóbbi hónapok botrányai után úgy érezték, hogy meg kell szólalniuk. Nevük vállalásával és a problémák megfogalmazásával szeretnének változást elérni, mert úgy érzik, hogy már nincs mire várni. Arra kérik az embereket, hogy írjanak az egészségügyi államtitkárnak.

Az utóbbi hónapokban egymást érték a botrányok a magyar egészségügy körül: a megdöbbentő ombudsmani jelentés után a sajtó nyomására is szükség volt ahhoz, hogy változás legyen a Merényi pszichiátriáján; a Szent Imre kórházból tömegesen távoznak az aneszteziológusok, akik ha nem vállalnák lelkiismereti alapon a munkát, összedőlne a rendszer; a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban 16 orvos adott ultimátumot az igazgatónak: vagy ők, vagy a főorvosnő, az igazgató pedig valamiért nem hajlandó foglalkozni az üggyel. Az esetek közös metszéspontja, hogy a kórházi vezetők mindenáron védik a döntéseik helyességét,

az orvosok pedig nem hallatják a hangjukat.

Most viszont 64 orvosnál betelt a pohár, és lapunkon keresztül akarják felhívni az emberek és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár figyelmét a helyzet kritikusságára. 

A levelet aláíró orvosok az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban szerveződnek, jelenleg 180 tagjuk van az ország minden részéről, a rezidenstől az osztályvezető docensing. Nem akarnak politizálni, nem is hivatalos érdekképviseleti szervként működnek, a csoport csupán „egy fórum, ami a mostani helyzetben meg akar szólalni”. 

Szegeden az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben
Szegeden az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben
Fotó: Olvasónk

A csoportjuk létrejöttének legfontosabb hozadéka, hogy „az elmúlt 9 hónapban Szegeden a sürgősségi osztály példáját követve 3 intenzív és egy pszichiátriai osztályon megszüntettük a hálapénz elfogadását”. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden kórterembe és részlegre kifüggesztették, hogy nem kérnek hálapénzt. 

Amennyiben munkánkkal elégedett, és ezt szeretné kifejezni az osztály dolgozói számára, úgy kérjük, hogy azt szóban vagy írásban tegye meg

– írják a több helyre is kifüggesztett táblákon. A Facebook-csoport névválasztása nem véletlen, ugyanis szerintük a hálapénznél (szaknyelven paraszolvencia) kezdődnek a magyar egészségügy problémái. 

Alább olvashatja a levél legfontosabb részeit, a teljes írást az orvosok Facebook-oldalán találja. 

A hálapénz orvosok közt is tabu

„A hálapénz olyan közös korrupciónk, amelynek a hálához már régen semmi köze, mindenki a saját vagy hozzátartozója biztonságáért aggódva fizeti. Pontosabban a biztonság illúziójáért, mert az ellátás egyéni szintjén az orvos úgyis tehetetlen marad. A hálapénzzel ugyanis nem tudja megváltani az összeomló rendszert, abból nem lehet ápolót foglalkoztatni, vagy modern gyógyszert venni. Higgye el, amit az orvos meg tud tenni, az pénz nélkül is módjában áll” – kezdődik a levél. 

A hálapénz legkárosabb hatása a kölcsönös bizalom rombolása mellett az, hogy felülírja a szakmai szempontokat: ellehetetleníti a fiatalok képzését, és rontja az ellátás színvonalát, mert nem képességek és minőség szerint oszlik meg

– írják, és hozzáteszik, hogy a hálapénz a legnagyobb tabu az orvosok között. 

„Mivel szégyelljük, senki nem beszél róla, fogalmunk sincs, ki fogadja el és ki nem (csak sejtéseink vannak arról, hogy van egy nagyon szűk orvosi réteg, aki a nyugat-európai béreknél is magasabb havi jövedelemre tesz szert a kierőszakolt hálapénzzel)” – írja a 64 orvos, akik szerint a hálapénz fenntartásában igazából a mindenkori egészségügyi kormányzat érdekelt, nem véletlenül, hogy az egészségügyi államtitkár nem akar hozzányúlni, hanem úgy véli, hogy majd magától kikopik. 

Szakorvos 1000 forintos nettó órabér alatt

Az orvosok szerint a rendszer második kritikus pontja a dolgozók fizetése: 

„A Miniszterelnökség vezetője úgy nyilatkozott, hogy »fizetünk, amennyit tudunk«, az orvosokat pedig jól keresőnek próbálta beállítani az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A tény e sértő cinizmussal szemben az, hogy míg a magyar orvost valóban a magyar miniszterelnök fizetésével várják külföldön, addig itthon törvény által pontosan szabályozott orvosi bértábla szerint fizetik az orvosok többségét: még az EU-s régiókért felelős klinikákon is van 1000 Ft nettó órabér alatt kereső tapasztalt szakorvos.”

Pedig ez egyszerű matek lenne: egyetlen rezidens, azzal, hogy megmenti a betegei munkaképességét, vagy alkalmassá teszi, hogy ne szoruljon más emberek segítségére, a szakvizsgáig a fizetése és a képzése költségének sokszorosát menti meg az államnak.

Hozzáteszik viszont, hogy egyáltalán nem természetes, hogy még sokáig lesznek rezidensek: „Elhallgatott probléma ugyanis, hogy az orvosképzés olyan krízisben van az oktatók hiánya miatt, hogy az már az orvosegyetemek akkreditációját fenyegeti. Mindennapi valóság, hogy nincs, aki gyakorlatot tartson, miközben (az elvándorlás miatt) folyamatosan növelik a hallgatói létszámot.” 

Eddig végig az orvosokról volt szó, a 64 orvos szerint azonban az emberek akkor fognak felismerni egy valódi reformot, ha a kormányzat stabilizálja a gyógyítás alapját adó képzett szakdolgozók bérét:

„Az ápolóink fehér ruhája mögött olyan sorsok bújnak meg, amiről sokaknak elképzelése sincs. A gyógyításban legfontosabb szövetségeseink egzisztenciálisan és érzelmileg megalázva hagyják ott a szakmát vagy az országot.”
 

 A levél írói ezután rátérnek a munkakörülményekre.

Az omló, penészes falak és az ehetetlen étel csak díszlet

„A munkakörülményeink infrastrukturális rétegével mindenki szembesül, aki kórházakban jár. Az omló, penészes falak és az ehetetlen étel sajnos csak a díszlet. Az orvos frusztráltságát e körülményeknél jobban indokolja az a tehetetlenség, amit a rendszer hibája miatt meg kell tapasztalnia.

Vegyük példának a daganatos betegségek halálozási arányát, melyben Magyarország az OECD tagállamok utolsó helyén áll. Ez azt jelenti, hogy ha valakinél rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak, nálunk a legnagyobb az esélye, hogy belehal. Ez pedig azért van, mert ha az egyén szintjén a jól képzett orvos el is látja a feladatát (felismeri a bajt), tudása és elkötelezettsége nem tudja ellensúlyozni a rendszerszintű hiányosságokat. Modern onkoterápiát például lehetetlen folytatni CT és MR készülékek nélkül. Magyarországon ezekből feleannyi (!) jut 100 000 lakosra, mint Szlovákiában vagy Csehországban.

Az infrastrukturális hiánynál azonban még kritikusabbak a humánerőforrás gondjai.

Az egészségügy nem tud csökkentett kapacitással működni.

Minden egyes távozással a maradóknak kell még többet dolgozni, egy aggasztóan feudális rendszerben egyre kevesebb embertől várják, hogy megtartsa ugyanazt a súlyt” – írják az orvosok, akik arra kérik az embereket, hogy az alábbi három kérdést küldjék el Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárnak címezve az ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu címre:

  • Milyen határidőt ad a hálapénz „kikopására”? 
  • Milyen konkrét lépéseket tesz 2016-ban az orvos és szakdolgozó elvándorlás mérséklése és az orvos és szakdolgozói felsőoktatási képzés megerősítése érdekében?
  • Mikorra hív össze kerekasztalt, ahol a kormányzat figyelembe veszi a társadalom, az egészségügyi érdekképviseletek, és a gazdaság képviselőinek véleményét?

 A levelet aláíró 64 orvos: 

Dr. Ábrahám Bence, sürgősségi orvostan és oxyiológia
Dr. Ádász Anna, háziorvostan
Dr. Álmos Péter, pszichiátria
Dr. Balázs Marianna, aneszteziológia és intenzív terápia

Dr. Balunovic Alis, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Barta Zsanett, sürgősségi orvostan és oxyológia
Dr. Bassam Ali, belgyógyászat, hematológia, onkológia
Dr. Bazsó Katalin, családorvostan, foglalkozás-orvostan
Dr. Benák Attila, kardiológia
Dr. Berkes Gábor, sürgősségi orvostan és oxyológia
Dr. Bodnár Dóra, gyermeksebészet
Dr. Bogdány Claudia, érsebészet
Dr. Both Ákos, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Csábi Péter, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Csóka Gábor András, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Daróczy Júlia Alexandra, pszichiátria
Dr. Demeter Gábor, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Dénes Tamás, általános sebészet, érsebészet
Dr. El Koulali Karim, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Elek Norbert, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Ferentzi Flóra, gyermekgyógyászat
Dr. Frei Norbert, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Gábor Gyöngyi, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Greminger Nóra, pszichiátria
Dr. Hegedűs Gyöngyi, bőrgyógyászat, venerológia
Dr. Hegedűs Zsolt, ortopédia
Dr. Jóri Birkás Adrienne, pszichiátria, pszichoterápia
Dr. Kondász Antal Gábor, infektológia
Dr. Korsós Anita, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Kotormán Mariann, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Kovács Dániel, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Kovács Rita, háziorvostan
Dr. Láposi Ildikó, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Lázár Bence András, pszichiátria
Dr. Letenyei Ferenc, oxyológia
Dr. Lovas András, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Ludvig Laura, általános sebészet
Dr. Machnitz Zsuzsanna, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Maróti Péter, megelőző orvostan és népegészségtan
Dr. Martin Dénes, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Molnár Tamás, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Nagy Katalin, pszichiátria
Dr. Németh Andrea, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Nórándt-Pásztor Hajnalka, pszichiátria
Dr. Oszlányi Ádám, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Öcs Virág, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Pál Krisztina, háziorvostan, foglalkozás-orvostan
Dr. Palicz Zoltán, háziorvostan
Dr. Pető Zoltán, sürgősségi orvostan és oxyológia, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Petrovics András, gyermeksebészet
Dr. Rosu Anett, pszichiátria
Dr. Sütő Renáta, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Szadváry Péter, általános orvos
Dr. Szaszkó János, sürgősségi orvostan és oxyológia, háziorvostan
Dr. Szebeni Áron, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Szikszai Bálint, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Szili Károly, foglalkozás-orvostan
Dr. Szkaliczki Andrea, pszichiátria
Dr. Szrenka Balázs, aneszteziológia és intenzív terápia
Dr. Szűcs Zoltán, sebészet, gasztroenterológia
Dr. Tabi Dóra Mária, pszichiátria
Dr. Terney Daniella, neurológia, neurofiziológia
Dr. Tóth Judit Mária, sürgősségi orvostan és oxyológia
Dr. Trásy Domonkos, aneszteziológia és intenzív terápia