Újabb magyar rendőrök őrködnek Szlovéniában

2015.12.28. 09:22

Elindult hétfő reggel Budapestről a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába, ahol az illegális bevándorlással kapcsolatos feladatokat lát majd el, tudósít az MTI.

A Készenléti Rendőrség bázisán tartott sajtótájékoztatón Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta: 52 rendőr utazik Szlovéniába, ahol január 31-ig teljesítenek szolgálatot. A magyar rendőrök szlovén irányítás alatt dolgoznak majd.

A magyar rendőrök elsősorban a befogadóállomásokon teljesítenek szolgálatot, közreműködnek a zöldhatár őrizetében, az úgynevezett mélységi ellenőrzésben és a közrendvédelmi feladatok ellátásában.

Papp Károly elmondta azt is, hogy idén az egyik legnagyobb kihívást az illegális bevándorlással és a határvédelemmel kapcsolatos feladatok jelentették. 

Felidézte, Magyarország a schengeni határellenőrzési kódex szabályainak betartása érdekében három pilléren álló intézkedéseket hozott az év közepén: szigorított az illegális bevándorlással kapcsolatos jogszabályi környezeten, műszaki akadályt telepített az érintett határszakaszra és felállították a határrendészeti igazgatóságot. Ennek eredményeként

a migráció a zöldhatáron szinte megszűnt, ma már ellenőrzött keretek között történik a személy- és járműforgalom beléptetése a határokon.

Szlovénia október végén kért segítséget a rendőri feladatok ellátására, erre Magyarország az elsők között válaszolt, és a kormány döntése értelmében november 9-e és 2016. január 31-e között rendőröket küld az országba.