Már 1800 új személyit igényeltek

2016.01.04. 12:17

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány. A KEKKH hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy sikeresen álltak át a szakrendszerek az új okmányra.

Már az új típusú személyazonosító igazolványt kérhetik az állampolgárok az okmányirodákban, a kormányablakokban.

Az első ilyen okmányt nem sokkal reggel nyolc óra után igényelték, délelőtt tíz óráig pedig mintegy ezernyolcszázat regisztráltak az országban.

Az új személyazonosító igazolványokat nyolc nap alatt készítik el – közölték, hozzátéve, hogy eddig húsz nap volt a határidő.

Az új okmányról leolvashatók majd a jelenlegi személyi igazolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biztonságú tárolóelemet (chipet) építettek bele, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is. A hétfői kérelmezők közül minden harmadik élt az elektronikus aláírás igénylésének lehetőségével.

slide
Fotó: kekkh.gov.hu

A tárolóelemhez kapcsolódó funkciók segítségével az állampolgárok további új, az elektronikus ügyintézés elterjedését célzó, a jövő év elejétől lépcsőzetesen bevezetendő szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe – olvasható a közleményben.

Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással az általános eljárási szabályok egyszerűsödtek, kevesebb lett az engedélyhez kötött tevékenység, csökkentek az ügyintézési határidők.