Vizsgálni fogják, hogy mennyire volt szennyező az Illatos úti telep

2016.01.07. 21:25

A veszélyes hulladékok elszállítása után elkezdődik a tényfeltárás az Illatos úti telepen; megvizsgálják, mi rakódott le a talajban, a talajvízben, illetve a zárt vezetékekben, amelyeken áthaladtak a veszélyes anyagok - közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az M1-en csütörtökön, írja az MTI.

A kormánymegbízott felidézte, hogy az összes veszélyes hulladékot elszállították a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről. Az elszállítás nettó 1 milliárd 661 millió forintba került. A költségeket a tulajdonosoknak kellett volna állniuk, ők azonban fizetésképtelenséget jelentettek még 2007-ben. Elmondta azt is, hogy tavaly nyáron állami felszámoló lépett a korábbi helyére, miután az előző felszámoló nem tudta teljesíteni azt a jogszabályi kötelezettségét, amely a veszélyes anyagok elszállítására vonatkozott.

A következő lépés, a tényfeltárás a becslések szerint az elszállíttatás költségének mintegy tizedébe, 150-200 millió forintba kerül majd. Reményeik szerint a tulajdonosok teljesíteni fogják ezt a kötelezettségüket - jelezte a kormánymegbízott. A kormány célja, hogy minden ilyen esetet megoldjon, a költségeket azonban a tulajdonosoknak kell viselniük, az ő kötelezettségük lett volna a jogszabályokat betartani, hogy ne tároljanak veszélyes hulladékot - mondta.