Márciusban bővítik a nyíregyházi állatkertet, függőhídról lehet majd vikunyát nézni

2016.01.09. 10:57

Márciusban nyitják meg a Nyíregyházi Állatpark új létesítményét, az Andok világa elnevezésű épületegyüttest, amely Dél-Amerika állatvilágának egyedeit mutatja majd be, írja az MTI. Az épületben lesz inka templom is!

Gajdos László, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a létesítmény az állatkertnek otthont adó, Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő 2,1 milliárdos fejlesztési programja keretében épült meg 200 millió forintért. Az épületegyüttes műszaki átadása már megtörtént, és megkezdődött a benépesítése is. Az elsőként betelepített dél-amerikai tapír már új élőhelyén hozta világra kicsinyét.

Az Andok világa elnevezésű létesítményt a tervek szerint a március 27-28-ra eső húsvéti ünnepek előtt nyitják meg. Az igazgató elmondta, hogy az épületegyüttes nem mindennapi élményt nyújt majd, hiszen sajátos körülmények között, kalandparkszerűen, függőhídról tekinthetik majd meg a látogatók a távoli földrész állatait.

Látható lesz többek között a dél-amerikai őserdőkben élő félelmetes csúcsragadozó, a jaguár és egy másik macskaféle, a puma, valamint csuklyás majom, láma és vikunya is az állatpark új részlegében. Gajdos László közölte azt is, hogy a létesítményben kialakítanak egy inka templomot, amelyben az Andok egykori indián őslakosainak kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók.