Nem adtak cafeteriát, több százmilliót kell kifizetnie az egri kórháznak

2016.01.13. 14:02

A Népszabadság értesülése szerint a Kúria ma az egri kórházi dolgozóknak adott igazat, akik azt kifogásolták, hogy amióta államosították a Markhot Ferenc kórházat, a kórház nem adott cafeteriát alkalmazottainak.

A Kúria döntése szerint az állami tulajdonú intézménynek csaknem három évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát a kórház dolgozóinak (évente egyhavi bérnek megfelelő összeget). A lap szerint a döntés 1500 dolgozót érint, ami évente összesen csaknem 162 millió forint kifizetését jelenti.

A kórházi dolgozókat a Magyar Szakszervezeti Szövetség képviselte, álláspontjuk szerint a cafeteria visszatartása már csak azért is méltánytalan volt, mert 2010-ben a szakszervezet ezt a pluszt tudta kiharcolni egyéb pótlékok és juttatások helyére, amelyeket a munkáltató akkoriban megvont és azóta sem fizet. A szövetség elnöke szerint a munkáltató a 2013-as államosításkor úgy gondolta, a korábbi kórházfenntartóval kötött szerződéseket nem kell betartania, így a cafeteriamegállapodás sem érvényes az új tulajdonosra. Ezt sérelmezték az ott dolgozók, és öt munkavállaló jogi segítséget kért tőlük.