Visszakerülnek Simicska hirdetőoszlopai, de nem azok, amiket elvittek

2016.01.13. 16:01
A Fővárosi Bíróság kedden eltiltotta a főváros vállalatát, a Budapest Közút Zrt.-t a Mahir Cityposter oszlopainak bontásától. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég szerdán megkezdte az elszállított oszlopok pótlását.

„Összesen 169 hirdetőoszlopot bontott el a főváros, melyeknek a pótlását ma délután kezdte meg a Mahir” – mondta el az Mno-nak Puskár Anett, a cég tanácsadója. A lap azt is megtudta, hogy az Andrássy útról eltávolított négy oszlop pótlását szerda délután kezdték el.

A Mahir Cityposter viszont nem a már elszállított és a Drone Media Studio által lefilmezett oszlopokat helyezi vissza: azokat a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Törvényszék keddi döntése után sem bocsátotta még a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó vállalkozás rendelkezésére.

A Mahir által indított per hétfőn reggel kezdődött a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma előtt. Keresetében a cég kétségbe vonta a Fővárosi Önkormányzattal kötött 25 évre szóló szerződés felmondásának jogosultságát, amelyről tavaly ősszel döntött a közgyűlés. A keddi tárgyaláson a bíróság helyt adott a Mahir ideiglenes intézkedés iránti kérvényének, miszerint fel kell függeszteni a hirdetőoszlopok bontását.

Az eredeti állapot helyreállítását nem tartotta indokoltnak, de a testület úgy látja, biztosítani kell mind a 644 oszlop rendeltetésszerű használatát. A bíróság indoklása szerint a „a bontás jelentős és indokolatlan kárt okoz a Mahirnak, mivel a hirdetésre vonatkozó szerződéseit nem tudja teljesíteni.