Bombariadó volt az óbudai brit iskolában

2016.01.19. 09:10 Módosítva: 2016.01.19. 11:23

Hazaküldték a diákokat a budapesti brit nemzetközi iskolából (British International School), jelentette a helyszínről kollégánk. Sok rendőrt és egy tűzszerész autót is lehetett látni.

A rendőrség azt közölte, hogy reggel 8 óra 10 perckor érkezett bejelentés, ami alapján a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben. Más szóval bombariadó volt.

Ugyanez történt Stockholmban is a Thelocal.se szerint. Körülbelül kétszázötven embert küldtek el az ottani brit iskolából, az épületet átvizsgálják a rendőrök. Egyelőre nem találtak bombát.

A Daily Mail szerint Anglia West Midlands nevű megyéjében négy iskolát fenyegettek meg ismeretlenek. Nem tudni, hogy az esetek között van-e összefüggés.

 Legutóbb december 9-én ürítették ki a brit nemzetközi iskolát. Akkor bombariadó volt, a TEK is kivonult, a környéket lezárták. A fenyegetést komolyan vették, mert a telefonáló pontos helyet és időt mondott arról, hol fog robbanni a bomba.