Vége a taxisblokádnak

2016.01.21. 13:25

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében azt írta, hogy a taxisoktól ígéretet kaptak arra, hogy a forgalomkorlátozásokkal járó tüntetésüket csütörtökön befejezik, a taxisok és a kormányzat egyeztetése pedig a jövő héten folytatódik. A Népszabadság értesülése szerint a demonstrálók 14 órakor együtt a Hősök terére mentek, és ott oszlott fel a tüntetés. 

A közlemény szerint a taxisok képviselőivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Czepek Gábor és közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Tasó László tárgyalt. A kormányzat azt közölte, hogy a szabályosan működő, adófizető taxisok oldalán állnak és taxis szolgáltatás kizárólag a kormányrendeletben meghatározott, azonos feltételek mellett nyújtható. "A fejlesztési tárca vizsgálja az előírások betartását kikényszerítő komolyabb szankciók és hatékonyabb ellenőrzés lehetőségeit" – áll a minisztérium közleményében.

Korábban a taxistüntetés résztvevői a sajtónak azt hangoztatták: addig tart a blokád, amíg a kormány egy konkrét időpontot közöl arról, mikor tiltja be az Ubert. A minisztérium közleményéből viszont az olvasható ki, hogy ilyen konkrét időpontot a taxisok nem kaptak, ennek ellenére megígérték, hogy csütörtökön véget vetnek a blokádnak.