Érkeznek az időközi választások eredményei

2016.01.24. 21:53

Vasárnap több településen is időközi választásokat tartottak. Az eredmények folyamatosan érkeznek, de három településen – Bodrogkisfaludon, Kisherenden és Nyírcsaholyban – már megszületett a végeredmény.

A cikket folyamatosan frissítjük a befutó eredményekkel.

  • Bodrogkisfalud

Ádám Lászlót választották meg Bodrogkisfalud új polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson – mondta Alexa Ilona aljegyző az MTI-nek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen azért tartottak időközi választást, mert a község képviselő-testülete az elmúlt év októberében feloszlatta magát.

A polgármesteri posztért négyen indultak. A három független jelölt közül Ádám László - aki korábban is polgármestere volt a településnek – 224 szavazatot kapott. Galovics Józsefre 210-en, Mertán Éva Mónikára 13-an szavaztak. Orosz Imre Tibor a Magyar Munkáspárt jelöltjeként 6 szavazatot kapott.

A választási névjegyzékben 748 bodrogkisfaludi lakos közül 455-en szavaztak, két voks volt érvénytelen. A településen tizennégy független jelölt közül megválasztották a képviselő-testület négy tagját is.

  • Kisherend

A Baranya megyei Kisherenden vasárnap megtartott időközi választáson Varga Zsolt független jelöltet választották polgármesternek – közölte Korossy Ildikó, a település jegyzője. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly októberben feloszlatta magát.

A vasárnapi szavazáson a 185 választásra jogosult közül 87-en szavaztak, ebből kettő volt érvénytelen. A független jelöltként induló Varga Zsoltra 83-an szavaztak; ellenfele, Ódor György munkáspárti jelölt két szavazatot kapott. A település négy képviselő-testületi helyét Gijon Andrea, Kormány Tamás, Sárkány Zoltán és Szabó Richárd nyerte el, valamennyien függetlenek.

Korossy Ildikó tájékoztatása szerint Varga Zsolt polgármesteri munkáját társadalmi megbízatásban látja majd el.

  • Nyírcsaholy

Magyar Csabáné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a vasárnapi időközi polgármester-választást Nyírcsaholyban – mondta Bíró Ferenc jegyző az MTI-nek. A nem jogerős végeredmény szerint az 1819 választásra jogosult személy közül 974-en szavaztak.

A kormánypártok jelöltje 535 szavazatot szerzett. A függetlenként indulók közül Kicsák László Norbert 233, Bacskó Sándor 189, Franku János 9 szavazatot kapott. Pásku Károly, a Munkáspárt jelöltje egy voksot gyűjtött. A polgármester-választást azért tartották meg a Mátészalka mellett fekvő faluban, mert tavaly októberben meghalt a települést vezető Mihálku Attila (Fidesz-KDNP).

  • Aszaló

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen Mészáros István, független jelöltet választották polgármesternek az időközi választáson. A választást azért írták ki, mert a korábbi polgármester, Mészáros Zoltán váratlanul meghalt.

A szavazáson az 1410 választásra jogosult lakosból 932 adták le szavazatukat, ebből 7 volt érvénytelen. Mészáros István 573 szavazattal nyert. A további három független jelölt közül Budai Gyula 292, Fehér István 19, Pethő József pedig 41 szavazatot kapott.