Szabadlábon a kislétai gyerekbántalmazók

2016.01.28. 21:18

Tavaly áprilisban óriási botrányt kavart, amikor kiderült, hogy egy kislétai gyermeket embertelen körülmények között tartottak szülei, egy olyan kamrában, amiben nem volt víz, fűtés és villany, csupán egy matrac és egy bili. Ugyan a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly októberben vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást, a Nyírbátori Járási Ügyészség úgy ítélte meg, az ügy még nem alkalmas vádemelésre. - írja az mno.hu

A lap kérdésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság azt nyilatkozta, hogy a  Nyírbátori Járási Ügyészség szerint az ügy még nem alkalmas vádemelésre, mert a tényállás nincs kellően felderítve. Az ügyész további nyomozási cselekmények elvégzését írta elő, ami elsősorban újabb tanúk kihallgatását jelenti.

A március 24-ig meghosszabbított nyomozás ideje alatt a két szülő továbbra is szabadlábon védekezhet. A lányt és négy testvérét a gyámhatóság még tavaly áprilisban ideiglenesen a gyermekvédelmi központban, illetve nevelőszülőknél helyezte el.