Enyhítették a négyéves kislány megerőszakolójának ítéletét

2016.02.02. 13:18

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a szexuális erőszak bűntette miatt N. Pál ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék első fokon kimondott ítéletét. Az 57 éves vádlott büntetését az ítélőtábla 12 év fegyházról 7 évre, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 6 évre enyhítette - közölte a Baon.hu.

Az ítélőtábla közleményéből kiderül, hogy B. I. Kecskemét mellett egy tanyán élt, ahol egyedül nevelte kislányát, a 2010 júniusában született U. K.-t, az ügy sértettjét. Az anya gerincbetegsége miatt rokkantnyugdíjas, amiatt járásában korlátozott.

 2013 őszén B. I. megkérte ismerősét, a vádlottat, hogy segítsen neki a ház körüli teendők elvégzésében, amiért cserében lakást és ellátást biztosít. A vádlott ebbe beleegyezett, a tanyára költözött, itt a ház körüli teendőket igyekezett ellátni, és a sértettel is jó kapcsolatot alakított ki. A házban a vádlottat családtagként kezelték. A vádlott, a sértett és annak édesanyja egy szobában aludtak, a vádlott külön ágyon.

A kislány 2014-2015-ös tanítási évben óvodába járt Kecskemétre, ahova 2015 januárjáig az édesanyja vitte el. Ekkor az anya a betegsége miatt átmenetileg járóképtelen lett, és a vádlott felajánlotta, hogy a kislányt elviszi az óvodába, ugyanis az intézmény mellett dolgozott közmunkásként. A sértett ez ellen kezdetben tiltakozott, de később belátta, nincs más megoldás arra, hogy eljusson az óvodába. Az utat részben gyalogosan, részben vasúton tették meg.

2015 februárjában egy délután a vádlott és a sértett az óvodából kettesben indult haza, és a vonatról leszállva és a tanyához vezető földúton a vádlott szexuálisan inzultálta. Ezt 2015 áprilisában egy közeli tanyán is megtette a vádlott.

2015 húsvétja környékén a kislány elmondta édesanyjának és egyik szomszédjuknak a történteket. Ekkor az anya kérdőre vonta a vádlottat, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. Röviddel ezután a vádlott elköltözött a tanyáról, az anya pedig feljelentést tett a rendőrségen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport