Megtaláltuk az ország legélhetetlenebb lakását

DSC 6015
2016.02.02. 10:57
A MÁV mulasztása, a téves előzetes hatástanulmány, a felületes helyszíni szemle, a labdát egymás térfelére dobáló minisztériumok, hivatalok és vállalatok miatt lassan egy éve elviselhetetlen és kilátástalan három várpalotai család élete.

Kínunkban már azzal viccelődtünk, hogy ez gyakorlatilag egy autonóm terület lett, de szívesen tartunk népszavazást arról, hogy csatlakozzunk Magyarországhoz. Hátha akkor vonatkozna ránk is az Alaptörvény, és az abban foglalt jogok

− mondta Horváth Sándor, aki feleségével egy olyan épületben él, amit hamarosan egy út vág ketté. 

Képzelje maga elé egy kétszer kétsávos út építkezését, a földmunkákkal, a csatornázással, a munkagépekkel, a feltúrt, sáros utakkal télen, az elviselhetetlen porral nyáron, az éjszaka is folyamatos betonfeltörésekkel, légkalapáccsal. Most képzelje hozzá, hogy beteszik önt gyermekeivel együtt a kellős közepére, hogy éljen ott nyugodtan, mivel az építkezés közben, de később a négysávos út elkészülte után is csak annyit fognak tudni mondani: sajnáljuk, nekünk nem szóltak, hogy itt laknak. Valami ehhez hasonló történt három várpalotai családdal a Mészáros Lőrinc utca végén.

De ki az a Mészáros Lőrinc, akiről utcát neveztek el?

Nem, nem a felcsúti polgármester-vállalkozóról van szó, hanem az 1466-ban Megyaszón született papról. 1514-ben ceglédi plébánosként Dózsa György katonája – mellesleg személyes jó barátja is –, az alvezérségig vitte. Bihar város ostromakor serege megsemmisül, fogságba esik, máglyán égetik el. (Forrás: megyaszosikola.hu)

Néha fekete víz folyik a csapból

Ha minden jól megy, 2017 végére megépül a 8-as út Várpalotát elkerülő szakasza, ami nagyban tehermentesíti a várost a mostani durva átmenő forgalom alól. Az elkerülőnek mindenki örül, még az a három család is örült, akikről ez a cikk szól. Az eredeti tervek szerint az ő városszéli házaiktól körülbelül 300 méterre, délre futott volna az út. A nyomvonalat azonban módosították, és közvetlenül a város szélén futó vasútvonal mellé rajzolták. Ez a nyomvonal pedig egy MÁV-tisztviselőtelep kellős közepén halad át.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy MÁV-alkalmazottak családostul béreltek lakásokat, házakat egy vasút melletti fás, bokros, parkos területen, ahol maguk teremtették meg a hangulatos körülményeket. Volt nagyobb, többlakásos épület, és volt néhány alacsonyabb komfortfokozatú családi ház is. Telepítették és nyírták a sövényt, kaszáltak, ahol kellett, bográcsos helyet, padokat építettek, virágokat ültettek. A MÁV-tól bérelték a lakásokat, a MÁV azonban nemigen költött sem a házakra, sem a környezetükre, mindent az itt lakók gondoztak, takarítottak.

Mondhatnánk, hogy ez van, jön az út, az itt élő családok pedig, ha némelyikük harminc éve is, de mégiscsak bérlők, hát majd elmennek. Maximum a kisajátítás és kényszerköltözés miatt felajánlanak valamennyi pénzt a családoknak. A tizenegy érintett családból nyolcnál így is történt: a MÁV egyik embere kereste fel őket egyenként, és kezdtek el tárgyalni az összegről. Az összeget hivatalosan titoktartási szerződés védi, kisváros lévén azonban nem igazán marad titokban az ilyesmi: 6-7 milliós összegről beszélnek, ennyit kaphattak a családok 2014 végén, 2015 legelején. A legtöbbjüknek azóta el is rendeződött minden: lakást vagy házat vettek, esetleg kölcsönt vettek fel hozzá, ha ki kellett egészíteni.

De három család itt maradt, ügyük nemhogy nem rendeződött, hanem a mai napig tart, folyamatos levelezésben a kormányhivatallal, a kivitelezésért felelős Nemzeti Infrastrukturális Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel, a MÁV-val, különböző hivatalokkal, főosztályokkal.

2015 februárjában ugyan jött a MÁV-os ember hozzájuk is, aki hangsúlyozottan nem hivatalosan kezdett puhatolózni, hogy milyen összegért költöznének ki, amire –beszélgetve a többi lakóval – mondtak egy ahhoz hasonló összeget. „Nem élünk álomvilágban, hasznot sem akartunk húzni, de valamiféle megoldást szerettünk volna a problémánkra, hiszen annyi éve élünk itt, annyi munkát és energiát fektettünk már ebbe a nyugodt lakókörnyezetbe" − mondta Horváth Sándor. Ő egyébként a MÁV-nál állomásfőnökként dolgozik, emellett egy helyi szakiskolában is tanít. A MÁV-os ember erre nem mondott semmit, azt mondta, majd jelentkezik.

2015 elején egy lakossági fórumot is tartott az önkormányzat, amire elmentek, és látták, hogy a tervrajzon egy piros vonal, a védőtávolsági vonal keresztülvágja a házukat. Gondolták, vagy kiváltják a lakásaikat, vagy gondoskodnak legalább zajártalomról, például egy védőfallal, ha mégis úgy döntenek, hogy az ő házuk maradhat.

Megnyugtatott minket a többi család sorsának elrendeződése, azt gondoltuk, ahogy az építkezés halad előre, majd a mi sorsukkal is foglalkoznak

− mesélte Horváth.

Teltek a hónapok, közben a többi család ügye elrendeződött, de csak nem jelentkezett a MÁV-os férfi. Néha felhívták, hogy tud-e mondani valamit, de soha nem mondott semmi konkrétat. Aztán június-júliusban, amikor elkezdték bontani a többi házat − amelyek egészen közvetlenül a kétszer kétsávos út kijelölt nyomvonalán voltak −, érezték, hogy most már baj van. De hivatalosan a MÁV-tól soha nem keresték meg őket, nem tettek ajánlatot, nem szólították fel őket semmire.

A bontások, az útelőkészítő földmunkák, mélyépítések azonban elkezdődtek. Közvetlenül a házuk előtt, mellett, körül. Kivágták szinte az összes fát a ház körül, a véletlenen múlt, hogy néhány mégis megmaradt a ház előtt: éppen otthon voltak. Egyre érthetetlenebb volt, gyakorlatilag a lakóház tövében kezdik el egy út építését, a vele járó zajjal porral, úgy, hogy családok élnek ott, az egész építkezés kellős közepén. Mindennapossá váltak a véletlen vagy nem véletlen közműátvágások: sokszor nem volt áram, nem volt víz, vagy fekete víz folyt a csapból. Gyakorlatilag pillanatok alatt tönkretették, élhetetlenné tették a lakókörnyezetüket.

Csak néhány példa: felemelt platóval szakították le az áramvezetéket többször, de volt, hogy a UPC oszlopát törték ki tőből. A UPC azt mondta, nem az ő oszlopuk, oldják meg. Volt, hogy egy éjszaka dolgozó markológép eltörte a vízvezetéküket. Kimentek, egy zseblámpával próbáltak jelezni a férfinek, hogy álljon meg. Nagy nehezen meg is állt ugyan, de üvöltözve küldte el őket, hogy ő nem vágott át semmit. Miközben a munkagép már egy hatalmas tócsában állt. Ekkor rendőrt is hívtak: „Kijött két kis cingár rendőrfiú, a markolós gyakorlatilag őket is elzavarta" − mesélik. Végül valami maszek szerelő jött ki helyrehozni a hibát.

Néha az útra folyik a szennyvíz

Olyan is volt, hogy napokig nem lehetett megközelíteni a házat autóval, de gyalog is nehezen, hiszen a munkagépek a felázott utat annyira tönkretették, hogy egy sártengeren kellett átkelni ha a házhoz el akartak jutni. Ez azért is volt különösen problémás, mivel az egyik itt élő férfi szívbeteg, többször volt kórházban, ügyeleten, így ha bármi történt volna vele, a mentők nem tudták volna megközelíteni a házat. De ha épp nem sárban állt a bevezető út, akkor oda halmozták fel a máshonnan kitermelt földet, vagy épp hatalmas, jelöletlen gödrök voltak a terület közepén. 

A ház másik oldalán pedig egy teherautó-parkolót alakítottak ki: az építkezéshez használt húsz-harminc földhordó kamion napokig minden reggel ott járatta, melegítette a motort. Közvetlenül az ablakaik alatt. Az egyik itt élő nő el is mondta, hogy felelős beosztása van, a munkájának pedig nagyon nem tesz jót, ha hetekig, hónapokig nem tudja magát rendesen kipihenni.

A képen körülbelül ugyanabból a szögből tudja megnézni a területet az építkezés előtt és alatt. Használja a csúszkát:

A terület eredeti állapota és a munkálatok kezdetekor. Fotó: Olvasói fotó

De a legdurvább sztori mégis az volt, amikor a ház szennyvízvezetékét vágták el, így napokig a háznál kicsivel mélyebben fekvő, épülő út nyomvonalára folyt a szennyvíz. A háztól néhány méterre alakultak ki nagy tócsák, el lehet képzelni, milyen szaggal. Többszöri telefonálgatás után a NIF végzett egy helyszíni szemlét, amit a kivitelezőnek előtte elmondhattak, mert reggeltől kezdve sürögtek-forogtak a munkások, a szemetet összeszedték, a gödröket betemették, és egy vastag földréteggel betemették a szennyvíztócsákat is. Így a helyszíni szemlében az áll, a szennyvíztengernek nyoma sincs. A lakók viszont a szemle előtt jelentették a problémát a MÁV-nak, amelynek illetékesei hivatalosan elismerték, hogy a probléma fennáll, jegyzőkönyvet vettek fel. Persze ezt a NIF-nek is elküldték, de erre már nem válaszoltak.

De hogyan kerülhettek ebbe a helyzetbe?

Miközben mindennaposak voltak ezek a jelenetek, ezzel párhuzamosan Horváthék komoly hivatali levelezésbe is kezdtek. A polgármesterrel kezdték, hiszen az önkormányzat tartotta fórumon ő tett ígéretet minden itt élő család sorsának elrendezésére. De levelükre, amelyben részletezték a problémájukat, nem kaptak választ. Ahogy a jegyzőtől sem. Beszéltek az alpolgármesterrel, aki felhívta ugyan a NIF-et, hogy nem lehetne-e tenni valamit, de nem lett eredmény. Pedig itt kiváltásról már szó sem volt, csak a körülmények enyhítéséről.

Közben felkeresték a kormányhivatalt is Veszprémben. A főosztályvezető már tudta, miről van szó, azt javasolta, több helyre is küldjék el levelüket. Így kapott a levélből a Miniszterelnökség a terület önkormányzati képviselője, Kontrát Károly, a Veszprém megyei kormányhivatalnak két érintett főosztálya is, a települési jegyző újra, illetve a kivitelezésért felelős  Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A kormányhivatal válaszolt először. Meg is érkezett az egyik legfontosabb tény, hiba, magyarázat:

az épület, amiben ez a három család él, a hivatalos papírok szerint egy használaton kívüli vasútállomás, és nem lakóépület.

A tulajdoni lapon nem szerepel, hogy lakják a házat, így a műszaki tervek ennek megfelelően készültek el. Tehát: az épület hiába épült eleve lakhatásra, hiába lakják 1985 óta, hiába van ezzel tisztában a MÁV − hiszen a cég maga adja ki azt dolgozóinak −, a földhivatalhoz mint lakóépület soha nem lett bejegyezve. A MÁV pedig soha nem jelezte a hatóságoknak, a kivitelezőnek, hogy ebben az épületben emberek laknak. Így, amikor a kivitelezési tervek készültek, ezzel az épülettel úgy számoltak, mint egy kivett ipari épület, egy elhagyatott vasútállomás. Nem terveztek zajvédelmet, és azzal sem számoltak, hogy azt be kell kötni a közúthálózatba.

A kormányhivatal hozzátette, hogy felvette a kapcsolatot a NIF-fel, amely arról tájékoztatott, hogy felveszi a kapcsolatot a MÁV-val, hogy a helyzetre megnyugtató választ találjanak. 2015 szeptemberében járunk.

Sok sikert és kitartást!

A Miniszterelnökség is válaszolt, ők azt írták, nem hozzájuk tartozik a dolog, a problémát továbbították a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM), illetve a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárságának. Egyúttal sok sikert és kitartást kívántak. Az államtitkárság szintén azt írta: a ház a földhivatali bejegyzés szerint egy vasútállomás, de a kormányhivatal egyeztetett a NIF-fel, hogy az a MÁV-val jusson valamire.

Válaszolt az NFM is: környezetvédelmi elemek előkészítésére semmi szükség nem volt, hiszen nem tudtak arról, hogy ott van egy lakóépület. Utólagos zajvédelemhez is a környezetvédelmi hatósági előírást kellene megváltoztatni. A NIF és a MÁV közösen keresi a megoldást.

A minisztérium a zajvédelemmel kapcsolatban pedig egy olyan 2010-es levegővédelmi szabályra hivatkozott, ami szerint az úttengelytől előírt minimális távolság 25 méter, ami ezen kívül helyezkedik el azzal nem kell foglalkozni. Az egyik itt élő férfi szerint nonszensz, hogy egy kétszer kétsávos útnál a tengelytől mérik a 25 métert, ez olyan, mintha azzal nem számolnának, hogy a ház felé eső két sávon autók fognak haladni. És azok az autók csak néhány méterre mennek el a ház mellett.

Ezután a Fejér Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya november végén megírta, hogy a hatástanulmányt a környezetvédelmi engedélyre megcsinálták, abban nem szerepel zajvédelmi szempontból védendő épület. Zajvédelmi palánkot csak a másik oldalra az út és a vasút együttes hangja miatt terveztek. Ahhoz, hogy figyelembe vegyék zajvédelmi szempontból ezt a házat, meg kell változtatni a besorolását.

Ezután levelet írtak a NIF-nek, hiszen ők azt ígérték, tájékoztatják őket, hogy mire jutottak a MÁV-val. Mivel a korábbi levelükben azt írták, nyilatkozattételre kérték fel a MÁV-ot, hogy lakják-e az ingatlant, így megkérdezték, történt-e ilyen nyilatkozattétel. Egyáltalán született-e bármilyen döntés a járdával, zajvédelemmel kapcsolatban.

A NIF 2016. január 7-én válaszolt. Leírták, hogy a MÁV szerint ugyan a tulajdoni lap alapján kivett üzemi épületként van nyilvántartva az épület, de a saját nyilvántartásuk szerint lakóépület, amelyben 1985-ben alakítottak ki négy lakást, és azóta is lakják. Ennek a földhivatali bejegyzése azonban nem történt meg. A MÁV csak most szólt tehát hivatalosan, hogy lakóingatlan, korábban egyáltalán nem jelezték azt. Így semmilyen tervben nem szerepel ez az információ.

A NIF emellett azt is leírta, a közhasznú építkezéseknél a lakóknak kötelező elviselniük az építéssel járó kellemetlenségeket. Az ígérték, hogy majd az út megépülése és átadása után lehet zajmérést csinálni, és akkor lehet esetleg megváltoztatni a környezetvédelmi hatóságnak a zajvédelmi fal építésére vonatkozó döntését. Az itt élő három család szerint azért igazságtalan ez az érvelés, mert a tervezést és az egész építkezést nem valós adatok alapján csinálták meg, hiszen mindent úgy terveztek, hogy nem tudták, a házuk lakóépület.

Elkezdtek utánakérdezősködni és számolgatni. Bár zajvédő falat a tervezésnél csak a városi oldalra terveztek, de akkor még nem tudták, hogy ez a ház a valóságban lakóingatlan, és nem egy elhagyatott vasútállomás. Így, ha mégis építeni kellene ide, úgy tudják, legalább 25 millió forintba kerülne. Plusz csatornaátemelőt kellett építeni, plusz most ideiglenesen letettek a szennyvíznek egy aknát, amit hetente kétszer ürítenek. Plusz hónapok óta leveleznek, ígérgetnek. Plusz néhány napja az önkormányzat több erélyesebb levél után legalább a házhoz bejutást megoldotta egy murvás úttal. Szerintük ezt sokkal gyorsabban, olcsóbban, és egyszerűbben is megoldhatták volna, ha akarták volna. Így viszont emberek életét teszik tönkre.

Fogalmuk sincs mi lesz velük, most azt hallották, de megint csak nem hivatalos forrásból, hogy az épületet, amiben laknak, tavasszal lebontják. A MÁV-nál mindenesetre egy legutóbb felmerült javítás-beruházásnál azt mondták nekik, egyelőre ne költsenek a házra, várják ki, mi lesz a vége. Ebben éli mindennapjait három család, lassan egy éve Várpalotán.

Megkérdeztük a MÁV-ot és a NIF-et is, hogy akkor most mi is lesz a ház és a családok sorsa.

FRISSÍTÉS: Választ kaptunk a NIF Zrt.-től. Levelükben azt írják:

„A várpalotai elkerülő út építésénél, a Mészáros utcában több család ingatlana is érintett. Hét család esetében sikerült megállapodást kötni. A cikkben említett három család esetében az ingatlanok üzemi épületként vannak feltüntetve. Kisajátítani nem lehet őket. Amennyiben utólagos lakóingatlani bejelentés történik a MÁV részéről, akkor vélhetően a hatósági intézkedések zajvédelmi beavatkozásokat fognak előírni, amelyeket a NIF Zrt. el fog végezni."

FRISSÍTÉS: Választ kaptunk a MÁV-tól is: 

„A lakók helyzetének rendezése, életkörülményeinek javítása és a kiemelt beruházás megvalósítása érdekében a vasúttársaság minden tőle telhetőt elkövet, ahogy eddig is, ezután is mindenben együttműködik a NIF Zrt.-vel. A MÁV Zrt. álláspontja szerint ugyanakkor egy nem vasútfejlesztési célú beruházás a vállalatnak nem jelenthet többletköltséget, így az azzal kapcsolatban felmerült minden kiadás a beruházót terheli."

Sajnos a két válaszból nem sokat tudtunk meg, finom egymásra mutogatás érezhető, így további kérdéseket küldtünk mind a MÁV-nak, mind a NIF Zrt.-nek.