Gyurcsány úgy döntött, kiszáll az üzletből

2016.02.11. 06:57
Gyurcsány Ferencet politikusi pályafutása kezdete óta erősen támadja a Fidesz az üzleti érdekeltségei miatt. A volt miniszterelnök most úgy döntött: kiszáll az üzletből. Az Altust heteken belül átadja a feleségének, a Motimot pedig eladná.

Jobb az, ha az aktív politikusnak nincs működő vállalkozása, ez tisztább helyzetet jelent.

Ezt nyilatkozta Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője a Figyelőnek. Gyurcsányt azóta támadta a Fidesz a vállalkozásai miatt, mióta 2003-ban a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztere lett. "Mi az hogy, nagyon is, törvényesen és tisztességesen!" – szólt az emlékezetes kifakadása, amikor a fideszes Szijjártó Péter a cégeiről és a meggazdagodásáról faggatta.

A volt kormányfőt pedig legutóbb azért támadta a Fidesz és személyesen Orbán Viktor, mert cége, az Altus megbízást nyert pályázaton az Európai Bizottságtól. Ezért a Fidesz azzal vádolta Brüsszelt, hogy így támogatja a DK-t.

Gyurcsány Ferenc a Figyelőben ismét visszautasította a fideszes vádjait, de bejelentette, hogy azt tervezi, kiszáll az üzletből. 

Miután tavaly önálló cégbe szerveztük a tanácsadást, az idén megválok ettől a társaságtól.

Gyurcsány a céget (az Altus Portfólió Kft.-ről van szó) a feleségének, Dobrev Klárának és munkatársainak adja át. A volt kormányfő arról is beszél, hogy nem volt ellenére a Béta-Roll eladása, és "nem lenne ellenemre, ha a Motimot is eladnánk". Gyurcsány szerint ha úgy alakul és beesik egy vevő, "mindenkinek az lesz a jó, ha eladjuk a tulajdonrészünket".