Orbán szerint a miskolciakat külső erők irányítják

2016.02.11. 15:55
A kormányfő a Népszabadság szerint azt állította a zárt frakcióülésen, hogy a pedagógusokat külső erők irányítják. Lázár János ezt nem kommentálta, Orbán Viktor sajtósa viszont igen, szerinte a miniszterelnök ilyet nem mondott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke mindeközben ismét meggondolta magát és már nem tartja jónak azt a kerekasztalt, amiről a minap még pozitívan beszélt.

"Tévedtem. Talán a pedagógiai optimizmus hitette el velem, hogy a kormány – meghallva az elégedetlenek hangját – érdemben akar tárgyalni. A kerekasztal erre – elvileg – megfelelő forma is lehetne. De EZ a kerekasztal nem AZ a kerekasztal ahol ott kell maradni, mert – összetétele okán – nem alkalmas valódi változások kikényszerítésére" - Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének elnöke ezt írta a 168 Órának a kormányzat által szervezett Köznevelési Kerekasztalról.

Ez azért is érdekes, mert Mendrey volt az, aki  a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője nevében:

  • először bojkottot hirdetett a kerekasztal ellen,
  • aztán mégis elment,
  • a kerekasztalról pozitívan szólt,
  • most pedig úgy tűnik, mégsem akar többet ezen a kerekasztalon részt venni.

És hogy mivel indokolja azt, hogy most mégsem akar ott lenni? Azzal, hogy "a hosszú ideje forrongó és most felszínre robbant elégedetlenség többet akar, mint a törvény módosítgatását".

A hosszú ideje forrongó elégedetlenség alatt a miskolci Herman Ottó Gimnázium által elindított tiltakozást érti, amelyhez immár több mint hétszáz iskola csatlakozott. Ez azért is érdekes, mert a miskolci igazgató a kerekasztalról alapvetően pozitívan nyilatkozott, míg a miskolciakhoz csatlakozó több száz iskola nem. A Tanítanék Mozgalmat támogató 737 iskola képviselői valódi rendszerszintű változást akarnak és teljesen új közoktatási törvényt. Szombaton a Kossuth téren tartanak tüntetést, Mendrey László most azt reméli, hogy a tüntetésen sokan lesznek.

És hogy mi a véleménye Orbánnak a tüntetésről? 

A Népszabadság szerint most zajló, háromnapos, zártkörű lilafüredi frakcióülésen azt mondta, hogy külső erők által gerjesztett akciónak tartja a pedagógusok tiltakozási hullámát. A lap szerint szó szerint ezt mondta:

Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni.

Pilz Olivér a miskolci pedagógusok szószólója. 

Azt is mondta a kormányfő, hogy szerinte a kormány nem követett el konkrét, aktuális hibát, ami akkora feszültséget gerjeszthetett volna, mint például a felvételi keretszámok bejelentése 2012 decemberében. "Az egyik résztvevő számára az derült ki, hogy Orbán Viktor sokkal veszélyesebbnek tartotta az internetadó elleni tüntetéssorozatot, mint a mostani pedagógus-tiltakozásokat" - írta a lap. 

Lázár nem kommentált, Havasi provokációról beszél

A csütörtöki Kormányinfón is rákérdeztek Lázár Jánosnál arra, igaz-e, hogy ezt mondta Orbán Viktor, mire a miniszter azt mondta, nem akarja kommentálni a névtelen nyilatkozók állításait. 

A miniszterelnök sajtósa, Havasi Bertalan viszont kommentálta a lap írását. Ezt írta: "Szakmailag értékelhetetlen, minden ténybeli alapot nékülöz, csupán olcsó provokációnak minősíthető, amit a Népszabadság művel a miniszterelnök állítólagos lillafüredi kijelentései kapcsán.

Amit például a pedagógusokkal kapcsolatban írt a lap, egyáltalán nem is hangzott el. Kár felülni az ilyen provokációknak.

"Nem én egy személyben, hanem a Herman Ottó Gimnázium teljes tantestülete jelezte levelünkben az oktatás súlyos problémáit" - reagált a kormányfő megjegyzéseire Pilz Olivér, majd frappánsan annyit mondott:

Mögöttem csak egyvalami áll: a tábla az iskolában.

Lázár vs. Galló

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kész a tárgyalásra, ha egyenlő felek ülnek az asztal mellett, de nem ül tárgyalóasztalhoz akkor, amikor a kormány "mindenhez értő tagja" azt az üzenetet küldi, hogy a tanárok "ne balhézzanak", és ne is számítsanak érdemi változtatásra.

A PSZ csütörtöki közleményében arra reagált, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján a többi között azt mondta: példátlan, hogy egy olyan komoly szakszervezet, mint a PSZ, visszautasította a kormány tárgyalási szándékát, ugyanakkor jelezte, tiszteletben tartják, ha tüntetni akarnak.

A miniszter szerint ha a PSZ felelősen gondolkodik az oktatásról, akkor "nem balhéval, hanem tárgyalással és a tárgyalásokon keresztül változásokkal tudja elérni", hogy a pedagógusok helyzete és a gyerekek oktatásának minősége javuljon. Lázár János felvetette Galló Istvánnénak, a szakszervezet elnökének személyes felelősségét is, aki szerinte lebeszélte a pedagógusokat a tüntetésről, amikor megszüntették a 13. havi fizetést.

A PSZ közleményében azt írta: nem utasították vissza a kormány tárgyalási ajánlatát, azonban olyan "zsúrasztal" mellé nem ülnek le, amelynek vendégeit a kormány "önkényesen, senkivel sem egyeztetve" választotta ki, és amelynek "menüjét" is maga állította össze.A PSZ visszautasítja Lázár János "nyomásgyakorlását", amely megnehezíti a tárgyaló felek együttműködését. 

Ön szerint is külső erők irányítják Pilz Olivért?