A közszolgák is készek lennének tüntetni

DSC 9023
2016.02.27. 22:58 Módosítva: 2016.02.27. 22:58

Támogatják a pedagógusok március 15-i demonstrációját, jelezte a Népszabadság szerint több felszólaló is a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) XII. kongresszusán. Ha pedig a közszolgákat érintő leépítési javaslatok nyomán nem tudnak az érintett szakszervezetek tárgyalni a kormánnyal, akkor a SZEF elnöke szerint ők is utcára vonulhatnak.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes januárban arról beszélt, hogy hosszú távon 600 ezer a cél, de a ciklus végéig 100-150 ezer fővel csökkenhet az államigazgatásban dolgozók létszáma, ennyien kerülhetnének át a versenyszférába. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter később pedig arról beszélt, hogy 73 állami intézmény megszüntetését vizsgálják, ez nagyjából ötvenezer embert érinthetne.

Földiák András, a SZEF elnöke szerint egy hatszázezres, de még százötvenezres leépítés is a közszolgáltatások egy részének összeomlását jelentené. „A SZEF-nek és tagszervezeteinek minden eddiginél határozottabban titkozniuk kell ez ellen" – mondta a Népszabadság szerint.

Ha erről nem lehet tárgyalásos úton egyezségre jutni, a közszférában működő szakszervezeteknek sem lesz más választása, mint utcára vonulni.

Nem áll velük szóba a kormány

Azt mondta, hogy eddig hiába próbáltak egyeztetni a kormánnyal, mert senki sem akart szóba állni velük, ezért ha nem lesz más megoldás, ők is tüntetni fognak. Földiák azt is elmondta, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), illetve a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács azonnali összehívását, érdemi tárgyalásokat és azok teljes sajtónyilvánosságát követelik.

Egy nyilatkozatot is elfogadtak, ami alapján támogatják a Pedagógusok Szakszervezete Sztrájkbizottságának 25 pontos követelését, és szolidarítanak a Civil Közoktatási Platform akciócsoportjának a közszféra, a közigazgatás, a köznevelés, az egészségügy a szociális ágazat és a kultúra munkavállalóit támogató március 15-i demonstrációjával.