Egy jól működő szervezetben nincsenek verekedések

2016.03.02. 09:18

Lemondott a budapesti elnökségről és a Fidelitasból is kilépett Kurucz Dániel, írja a Magyar Nemzet. Az ő támogatói és Kerékgyártó Gábor korábbi budapesti elnök szimpatizánsai verekedtek össze az ifjúsági szervezet hagyományos füzesgyarmati wellness disznóvágásán.

Kurucz a lapnak azt mondta, hogy „egy jól működő szervezetben nincsenek verekedések”. Szerinte a Fidelitasban „az érdekalapú HÖK-ös szemlélet kezd elterjedni”, és belátta, „idealistán állt nem létező politikai teljesítményükhöz”.

Nekünk abban kell segítenünk, hogy a Fidesz megértse a 18–35 éves korosztály igényeit és problémáit. Ha bólogatunk, azzal nem segítünk

– mondta.

Arról nem akart beszélni, hogy miért függesztették fel, mert „nem lenne etikus”. Annyit azért az újságíró felvetésére elismert, hogy nagyjából azért, mert felhívta a figyelmet „a HÖK-ös politizálás” problémáira.