Kúria: Nyakót tényleg akadályozták, de ez egyelőre kevés

2016.03.04. 00:13

A Kúria egy a honlapján csütörtök este megjelent végzés értelmében megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát. Az NVB hétfőn azt mondta ki, hogy az NVI épületében múlt kedden megjelenő kopaszok törvénysértést követtek el. A Kúria az NVB döntésénél kicsit tovább ment, és azt módosítva kimondta:

Nyakó Istvánt az NVI épületében tartózkodó ismeretlen személyek akadályozták saját népszavazási kezdeményezése benyújtásában.

A Kúria végzését a 444 vette észre. Ezzel persze az ügy legfontosabb részében még nem született döntés. Arról ugyanis, hogy mindezek után a Kúria helyben hagyja-e a herceghalmi polgármester felesége, Erdősi Lászlóné népszavazási kezdeményezését hitelesítő NBH-határozatot, vagy esetleg megnyílik az út Nyakó Istváné előtt, külön eljárásokban kell majd dönteni.

Ugyanakkor a Kúria végzése "lökést adhat" a Fővárosi Főügyészség az ügyben zajló nyomozásának, ugyanis az ilyen akadályozás a Btk. 350§. (1) e) szakasza értelmében 3 évig terjedő börtönnel sújtható bűncselekmény.

A Kúria megtekintette az NVI épületének előterében készült ipari kamerás felvételt, és ez alapján megállapította, hogy 

  • "a felvételen jól látható, hogy 2016. február 23-án 11 óra 33 perc 57 másodperckor a székház előterének jobb hátsó sarkában tartózkodó kérelmező a telefonhívás fogadását követően elindult a bal oldalon lévő érkeztetőhöz. 11 óra 34 perc 01 másodperckor egy sötét színű sapkában és sötét színű kabátban lévő másik személy a haladását 1-2 másodpercen keresztül akadályozta azzal, hogy elé lépett. Ezt meghaladóan a Csoport többi tagja – figyelemmel az előtér nagyságára és az ott tartózkodó személyek számára – jelenlétükkel akadályozták a kérelmező haladéktalan eljutását az érkeztető géphez."
  • Olyan helyzet alakult ki, mely kihatott a kérdést benyújtani szándékozók közötti esélyegyenlőségre. Ezzel sérült az esélyegyenlőség elve mellett a rendeltetésszerű joggyakorlás elve is.
  • A Nyakó előrejutását akadályozók nyilatkozatukkal ellentétben nem nyújtottak be semmilyen beadványt, ami visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül.
  • Tettlegesség tényleg nem volt, de Nyakót a kopaszok csoportja így is akadályozta. Ez azonban nem, jelenti azt, hogy Erdősiné a Csoport tagjaival szándék- és akarategységben tevékenykedett (mert ezt a videó nem bizonyítja).

Ezt az utolsó kérdést egy másik eljárásban az Origo elhíresült fotója alapján lehet majd eldönteni, melyen látszik, hogy a kigyúrt férfiak kezében Erdősinéével egyező beadványok voltak.