Cementes zsákot dobtak fentről egy teherautóra az M7-esen

2016.03.06. 10:45 Módosítva: 2016.03.06. 10:45

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt is eljárást indított a rendőrségi három tárnoki fiatal, a 20 éves U. Roland, a 22 éves F. László és fiatalkorú társuk ellen, írja a police.hu.

A rendőrség szerint a fiúk csütörtökön pár perccel éjfél előtt megjelentek egy diósdi benzinkúton egy rendszám nélküli kocsival. A sofőr maszkkal takarta el az arcát, amíg a járó motorú kocsiba tankolt. Ez gyanús lett a benzinkút dolgozóinak, és értesítették a rendőrséget.

A járőrök bevitték a fiatalokat az érdi kapitányságra, ahol kiderült, hogy az elmúlt hónapokban több bűncselekményt is elkövettek, áll a rendőrségi közleményben, amely szerint:

  • Február 4-én esti tíz körül Érden, a Velencei úton kövekkel dobálták meg egy busz szélvédőjét.
  • Február 23-án este háromnegyed kilenc körül az M0-ás egyik felüljárójáról dobtak köveket több teherautóra is.
  • Még ugyanezen a napon tíz körül Tárnok külterületén az M7-es autópálya felüljárójáról egy cementtel teli zsákot dobtak egy teherautóra. Annak a szélvédője betört, a cement pedig beterítette a vezetőfülkét és a sofőrt is.

Egyik esetben sem sérült meg senki. A két idősebb gyanúsítottat szombaton előzetes letartóztatásba helyezték, 18 év alatti társuk szabadlábon védekezhet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport