Sztrájkolni kezd a Kliket levélben kiosztó tanárnő

2016.03.06. 12:36 Módosítva: 2016.03.06. 16:33

Szalayné Tahy Zsuzsa, a zuglói Szent István Gimnázium tanára Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írja: március 15-től sztrájkolni fog, mégpedig úgy, hogy nem hajlandó beírni egy jegyet sem. Szalayné február közepén került be először a hírekbe, amikor nyílt levélben szólt be tankerületi vezetőjének, miután a Klik a miskolci tanártüntetés miatt elmaradt órák miatt rászállt Pukli Istvánra. 

A tanárnő kiállásának oka a bejegyzés szerint, hogy munkaerőhiány miatt az iskolájukban lassan már nehézségekbe ütközik egyes tárgyak szakszerű megtartása, illetve az, hogy a mostani tantervet lehetetlen végigtanítani a rendelkezésre álló idő alatt. Mint írja, 

Több csoportról tudok, ahol rendszeresen az adott tárgyból végzettséggel nem rendelkező tanít, miközben a szaktanári állás meghirdetése nem történt meg. (..) Az egyik csoportomat félév után vettem át úgy, hogy fél éven keresztül nem volt szakszerű helyettesítésük. Többségük most érettségizik. Néhány osztályban más tantárgyat tanító tanár fog tanítani - a saját tárgyát. Miből fog jegyet adni?

A jegybeírás megtagadásának egy darabig nem sok hatása lesz Szalayné szerint, 45 nap múlva viszont le kell zárni az érettségizők jegyeit, és ekkor már gondot okozhatnak a hiányzó jegyek. A sztrájkhoz követeléseket is megfogalmazott a tanárnő, azt szeretné elérni, hogy: 

  • július 1-től állítsák vissza a 2008-as Nemzeti Alaptantervet,
  • szeptember 1-től érvényesítsék a 2008-as NAT-ban foglalt műveltségterületekre vonatkozó időarányokat a kerettantervi alap óraszámokra, ami az adott évfolyamon kötelező óraszám legfeljebb 85%-a,
  • a tanári státuszok számításánál - a csoportbontásokat is figyelembe véve - kötelező óraszámként 18 tanóra + 4 tehetséggondozó/korrepetáló/felügyelői/egyéni vagy szakköri foglalkozás óra szabályt alkalmazzák,
  • biztosítsák a tanórák szakos ellátását.

Szalayné a posztban arra is kitért, hogy a jegyekkel kapcsolatos teendőkön kívül igyekszik megfelelni a tanári munka követelményeinek:

Ígérem, hogy sztrájkom minden pillanatában (amikor épp jegyet kellene beírni munkaidőben) a diákokkal leszek, vigyázok testi-lelki épségükre.