A szavazóknak bejött Orbán menekültpolitikája

2016.03.10. 16:45
A pártválasztó szavazók között a Fidesz-KDNP 49 százalékon áll, a Jobbik 22 százalékot kapna a Republikon Intézet legfrisebb közvélemény-kutatása szerint. Az MSZP-t a pártválasztók 19 százaléka támogatja, az LMP-t és a DK-t egyaránt 4-4 százalék.

A többi, jelenleg parlamenti képviselettel rendelkező párt közül csak az Együtt rendelkezett mérhető támogatottsággal: a pártot választani tudók 2 százaléka voksolna rá – derül ki a Republikon Intézet most induló havi közvélemény-kutatásából.

A válaszadók több mint fele szerint az Orbán-kormány összességében jól kezelte a menekülthelyzetet: 57 százalék válaszolt így, míg 19 százalék nem értett egyet ezzel az állítással. Minden ötödik válaszadó köztes álláspontot választott, azaz úgy gondolta, hogy részben jól, részben rosszul dolgozott a kormány. Ez jól magyarázza, miért építi a Fidesz, illetve Orbán Viktor a 2016-os politikáját erre az ügyre: a társadalom a menekültek kérdésében jóval kedvezőbben ítéli meg a kormány teljesítményét, mint általánosságban vagy más témák kapcsán.

fidesz
Fotó: Republikon Intézet

A direkt pártpreferencián túl külön vizsgálták azt is, hogy a választók milyen kormányt szeretnének a következő választás után. A jövőbeni kívánt kormány alapján a társadalom negyede szeretné, ha továbbra is a Fidesz kormányozna, 18 százalék a baloldali, liberális pártok részvételével felálló kormányt szeretne, míg a szavazók hatoda tartaná a legjobb forgatókönyvnek, ha a Jobbik irányítaná az országot 2018 után.

Budapesten a baloldali, liberális kormány támogatottsága a legmagasabb, a fővárosiak negyede várja, hogy ők alakítsanak kormányt. Fidesz-kormányzást 18, míg Jobbik vezetést a budapestiek 16 százaléka szeretne. A vidéki városok körében már egyértelmű a kormánypárt előnye a baloldal és a Jobbik előtt, ám a legnagyobb különbséget a községi szint hozta: az itt élők között kimagasló a Fidesz kormányzásának támogatása.