Este 9-kor e-mailezett a polgármester, hogy reggel 8-kor ülés az önfeloszlatásról

2016.03.16. 15:01
A terézvárosi csalás gyanújáról és a testület önfeloszlatásáról tárgyalt volna az ellenzék a VI. kerületben, a terézvárosi fideszes polgármester azonban kreatív eszközt vetett be, hogy elkerülje az ülést. Március 15-én reggel 8-ra hívta össze a közgyűlést, ám erről csak előző este kilenc órakor szólt egy e-mailben. Az önkormányzat szerint politikai botránykeltés zajlik.

Március elején a legfőbb ügyész arról számolt be, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint 2014-ben választási csalást követtek el a Terézvárosban. Az ügyészség szerint a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták hamis ajánlásokat adtak le, és a Fidesztől másolhatták az adatokat.

Schmuck Andor akkor az Indexnek annyit reagált, hogy reméli, a nyomozás kideríti a dolgot, ám semmit nem reagált a dologra a Fidesz, amelynek aláírásgyűjtőit a nyomozók szintén ki akarják hallgatni. Mi is kerestük Hassay Zsófia fideszes polgármestert, ám ő nem nyilatkozott az ügyben. A helyi ellenzék persze felháborodva új választást követelt, és az MSZP-s Hatvani Csaba kérte a VI. kerületi önkormányzat rendkívüli ülésének összehívását, a képviselő-testület önfeloszlatását.

Ha a fideszes többségű testület fel nem is oszlatja magát, a rendkívüli ülés arra alkalmat kínál, hogy a helyi Fidesz tisztázza az álláspontját az ügyben. A fideszesek azonban váratlan cselt eszeltek ki: a polgármester március 15-én reggel 8 órára hívta össze a rendkívüli ülést, de erről csak az utolsó pillanatban szólt. A képviselők azt mondták, este 9 órakor e-mailezett a polgármester, hogy reggel 8-kor ülést tartanak.

Erről az LMP-s Heltai László számolt be, ő este 11-kor találta meg a levelet, és reggel el is ment az ülésre - egyedüliként. A fideszes polgármester és alpolgármestere jelent még meg, határozatképtelenség miatt a polgármester berekesztette az ülést. Heltai napirend előtt sem beszélhetett.

Az MSZP-s Hatvani Csaba azt mondta az Indexnek, ő is este tizenegy órakor szembesült azzal, hogy a nemzeti ünnep reggelére hívta össze a polgármester az ülést. Több társa azért nem tudott ott lenni, mert ünnepi megemlékezésre volt hivatalos, és ő sem ment el rá, mert csak utolsó pillanatban értesült az  ülésről, és nem is kívánt "asszisztálni a színjátékhoz". Megjegyezte, hogy a hivatal mindig telefonon is jelzi a képviselőknek az ülés időpontját, de ez most elmaradt. A dolgot viszont nem hagyja annyiban, a DK-s és együttes képviselőkkel kezdeményezi újra az önfeloszlatást.

Politikai botránykeltés zajlik

A VI. kerületi önkormányzat az Indexnek úgy reagált, hogy "a polgármester minden esetben tiszteletben tartja a jogszabályi előírásokat". A rendkívüli képviselő-testületi ülés sürgősséggel történő összehívására ugyanis 10 napon belül kell sort keríteni. A beadvány márpedig március 9–én érkezett meg az önkormányzathoz, a 4 napos hosszú hétvégét megelőző és az azt következő napok programjai és tennivalói pedig nem tették lehetővé az ülés összehívását más napon - írta az önkormányzat.

Március 15-ike azért is alkalmasnak időpontnak tűnt, mivel a hosszú hétvége utolsó napján a képviselők nagy többsége tudhatóan Budapesten tartózkodott és a kora reggelre kitűzött rendkívüli képviselő-testületi ülés lehetővé tette számukra, hogy később a nap folyamán részt vegyenek az ünnepségeken.

Az ülés összehívása a szabályoknak megfelelően történt. Különös, ha a sürgősséggel rendkívüli ülést kezdeményezők meglepődnek azon, ha kérésük teljesül.

Az önkormányzat szerint az időpont megválasztásával a polgármester arra is igyekezett felhívni a figyelmet, hogy "milyen mérhetetlenül komolytalan a kérés, hogy a képviselő-testület oszlassa fel magát". A Fidesz a választáson a kerület 10 egyéni körzetéből 9-ben fölényes győzelmet aratott, a baloldal minimális – 5 szavazatnyi - többséget egyetlen egyéni választási kerületben ért el. Az önkormányzat szerint ráadásul a legfőbb ügyész a levelében csak arról tett említést, hogy "az esetleges visszaélés a szociáldemokratákhoz köthető, a Fidesz aláírásgyűjtőivel kapcsolatban semmiféle terhelő adat nem merült fel".

"Az MSZP célja nem más, mint a politikai botránykeltés" - írta az önkormányzat. És szerintük az a tény is jelzi, hogy pusztán egy politikai hecckampányról van szó, hogy az ellenzéki pártok ismételten beadványban kérték a rendkívüli ülés összehívását, ám a dokumentumot a kezdeményezéshez szükséges képviselők számánál kevesebben írták alá.