Magas terrorkészültség lépett életbe Magyarországon

2016.03.22. 11:06

A 2-es fokozatú terrorkészültséget léptette életbe a magyar kormány a kedd reggeli, legalább 21 halálos áldozatot követelő brüsszeli merényletek nyomán. A tavaly novemberi, párizsi merényletek után eggyel enyhébb, hármas fokozatot rendeltek el Magyarországon. A keddi merényletig ez a fokozat volt érvényben.

A terrorkészültségről a kormányfő dönt. Orbán Viktor döntése alapján a belügyminiszter bejelentette:

  • Járőröket és páncélozott gépjárműveket vezényelnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
  • A metrók területén és a Parlament előtti Kossuth téren a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelennek.

Pintér Sándor bejelentése szerint a kormányfő addig rendelte el ideiglenesen a kettes fokozatot, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt pontosan Brüsszelben, és mi várható Európa más országaiban.

Megszállta a TEK a repteret

A pályaudvarokon már korábban erősítettek

Az utasok szabadságát nem korlátozzák, de a rendőri jelenlétet és az ellenőrzést megerősítik. Az országos rendőrfőkapitány, Papp Károly elmondta, a pályaudvarokon már korábban megerősítették a rendőri biztosítást. Elmondása szerint folyamatos az egyeztetés a társszervekkel, ennek függvényében döntenek a további intézkedésekről.

A terrorkészültségi intézkedéseket tavaly novemberben szabályozta újra a kormány. A határozat alapján vált létrehozhatóvá a terrorellenes koordinációs bizottság, és alakult ki a terrorkészültségi fokozat négy szintje.

  • A 4-es a legalacsonyabb: ez akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk alapján az EU, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamában terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fenn, a cselekmények természete, kiterjedése, valamint hatásai előre nem határozhatók meg, és Magyarországnak nemzetközi vagy szövetségesi közreműködési kötelezettsége áll fenn a veszély elhárításában, illetve kezelésében.
  • 3-as: A közepes fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak, vagy az EU, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető.
  • 2-es: magas fokozat, amely akkor léphet életbe, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak, vagy Magyarországot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre.
  • 1-es: a kritikus fokozat akkor rendelhető el, ha Magyarország területén vagy Magyarország területére is kiható, súlyos következményekkel járó terrorcselekményt követtek el, vagy Magyarország területén olyan súlyos következményekkel járó egyéb esemény történik, amelynél felmerülhet a terrorizmussal való összefüggés.

A határozat kiterjed a Belügyminisztérium (BM) érintett szerveire, az Alkotmányvédelmi Hivatalra, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatra, az Információs Hivatalra, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a TEK-re, az Országos Rendőr-főkapitányságra, a Nemzeti Védelmi Szolgálatra, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központra, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalra, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára, valamint több minisztériumra. (MTI, borítókép: Ujvári Sándor)