Nevelt gyerekeit molesztálta egy nyírcsaholyi férfi

2016.03.22. 14:55

A Debreceni Ítélőtábla jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt egy nyírcsaholyi férfit gyermekkorúak ellen folytatólagosan elkövetett, három rendbeli szexuális zaklatásért, írta az MTI.

A bíróság Elek Margit vezette tanácsa ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék tavaly szeptemberben meghozott ítéletét. A vádlott legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság szerint 2005 októberében M. P. és felesége négy gyermekkorú testvért vett magához nevelőszülőként Nyírcsaholyban. A férfi 2009 szeptemberében, miután egyedül maradt a gyerekekkel a lakásban, őket több alkalommal, különböző módokon szexuálisan zaklatta.

Az egyik kislány novemberben elmondta a vele történteket az osztálytársainak. Az egyik gyerek pedig a hallottakat elmondta otthon, ezután az egyik szülő értesítette a védőnői szolgálatot. A gyámhivatal 2009 novemberében soron kívül egy gyermekotthonban helyezte el a gyerekeket.

A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését.